Múltidézés Ocskay Gáborral - a Fehérvár24 esték keretében
- 2013.03.07. 19:44
- FehervárAV19
Nagy sikert aratott a Fehérvár24 esték című beszélgetős sorozat első állomása, amely klubunk szakosztály-igazgatója, Ocskay Gábor vendégszereplésével indult. A hoki pápa a jelen mellett a régmúltról is mesélt.
A hírportál kezdeményezésének a célja, hogy városunk prominens személyiségeivel beszélgessenek a napi, aktuális témák mellett – egy kicsit a régmúltról, a kezdetekről is.
"Székesfehérvár sportváros, amelynek húzóága a jégkorong" – vágott bele a műsor házigazdája, Káldor András.
– De mikor került kapcsolatba először a jégkoronggal Ocskay Gábor?
- 1962-ben a KSI-ben kezdtem el jégkorongozni, akkor és ott kezdték nekem tanítgatni a jégkorong alapjait. Aztán úgy alakult, hogy a sportággal életre szóló élményt kötöttem, így talán furcsának is tűnik, hogy anno a Bp. Építőkben versenyszerűen úszással is foglalkoztam. Idővel halmazállapot-változás történt, a vizet a jég váltotta fel, s örömmel mondhatom: nekem megadta a Jóisten azt a lehetőséget, hogy azt csinálhatom nap mint nap, amit szeretek. Hihetetlen sok élményt adott nekem a jégkorong, s azért dolgozunk minden egyes órában, hogy a legnagyobb sikereket megismételjük.
- Annyiban kanyarodjunk még vissza a múltba, hogy egy sérülés viszont véget vetett a pályafutásának.
- 1975. december 13-án, egy szerencsétlen ütközés következtében súlyos gerincsérülést szenvedtem. Amit szerencsére kihevertem, de ettől még nagyon rossz időszaka volt az életemnek, befejeződött a játékos-pályafutásom. Akkoriban egyébként még nyolc pesti csapat játszott az OB I-ben, s ez így volt hosszú évekig, évtizedekig, majd első vidéki bázisként bekapcsolódott előbb a Jászberény és a Dunaújváros. Először a Jászberény került olyan helyzetbe, hogy bajnoki döntőt játszott, de nem kellett sokat várni arra sem, hogy Fehérvár is bekapcsolódjon a vérkeringésbe. 1977-ben Pestről áttelepült egy csapat Székesfehérvárra, majd a kilencvenes évektől már sorozatban jöttek a sikerek is.
- Melyek voltak a legemlékezetesebbek?
- Nagyon sok teltházas bajnoki döntő volt a Raktár utcában, majd szépen lassan, bubkai módon, mindig egy centit feljebb léptünk, aminek a csúcsát 2008, a szapporói diadal jelentette. Olyan ez, mint a hegymászás, most megint úton vagyunk, de hogy mikor lesz ismét Szapporó, azt nem tudom megmondani. Nagy kihívás ez az egész, de én mindig is az ilyen kihívásokat szerettem. Haladunk a labirintusban, s ár jó ideje úgy, hogy nem látjuk az alagút végén a fényt, de azért csak-csak sikerült mindig előrébb jutnunk.
- Jó példa erre az akadémia létrehozása, beindítása, működtetése.
- Érdemes megnézni, hogy az 1977-1990 közötti hokis korosztályból ma hányan hordják a gyerekeiket az utánpótlás-nevesére, az akadémiára. Sokakat megfertőzött a hoki. Az elmúlt negyven évben történtek szép dolgok, csodák, ilyen lehet a 270 akadémistánk kinevelése. No és az, hogy minden évben legyen idehaza 30-35 EBEL-mérkőzés, háromezer nézővel. Idővel aztán nem ártana egy olyan csarnok, ahol már ötezer szurkoló is elfér, mert néha bizony szégyellem magam, amikor végignézem a mi kis pályánkat, s látom, nem olyanok a körülmények, amilyennek lenniük kellene. Az első EBEL-meccsünkön például az ellenféltől megkérdezték, lehet-e inni a vízcsapból? Miközben kétszáz kilométerre vagyunk csak tőlük… De nekem akkor is a jégkorong az életem, s ha lehet, még jó néhány évet szeretnék munkával eltölteni. Aztán – jöjjenek a fiatalok.
Lejegyezte: AG
Lejegyezte: AG