„A 19-es, a mi 19-esünk.” ​

Gábor igen korán korcsolyát húzott és nagyon hamar, már 1-2 évesen „bevette a műhelyszagot” a fehérvári jégpályán, ahol édesapja révén szerette meg a sportágat és vált a magyar jégkorong ikonikus alakjává. Az 1975-76-os „aranygeneráció” tagja volt, akik nem egyszer történelmet írva lépkedtek az évek alatt, egyre feljebb és feljebb a nemzetközi porondon.

Akadémiánk nevében szereplő 19-es is Gábor előtt tiszteleg, és velünk van mindenhol korai halála óta. Azóta fehérvári jégkorongozó nem viselheti ezt a számot, visszavonultattuk, ahogy a magyar jégkorong-válogatottban sem öltheti magára többé senki. Ez is mutatja sportolói nagyságát.

Célunk és feladatunk, hogy egy-egy morzsát továbbadjunk személyiségéből, hozzáállásából, elhivatottságából, szorgalmából. Fontos számunkra, hogy akadémiánk játékosai is tudják, kinek, kiknek a nyomdokaiban szerepelhetnek és léphetnek jégre. „Ikertestvérével”, Palkovics Krisztiánnal a lojalitásuk, klubhűségük, Fehérvár városának a szeretete példa lehet minden sportoló számára.

Eredményei: 

187-szeres magyar válogatott

kilencszeres magyar bajnok

IIHF Hall of Fame tag

1983-as leigazolása után mindvégig az Alba Volán SC színeiben lépett jégre

sokszor pont- és gólkirály

szapporói hős

világbajnok

A statisztika mellett beszéljenek róla a barátok, sporttársak, sport- és városvezetők!:

Kovács Zoltán (MJSZ, szakmai alelnök):

„Egy igazi példakép minden magyar jégkorongozó számára. A magyar jégkorong egyik legnagyobb legendája. Sajnos pályafutása túl hamar félbeszakadt, pedig valószínűleg edzőként is a legkiválóbbak közé tartozott volna.”

Sille Tamás (korábbi csapattárs, jelenleg az SZJA mentoredzője):

„Gábor egy vidám, jószívű és jóindulatú ember volt. Nagyon hasonlít az édesapjára. Segítőkész volt, törődött másokkal, igazi csapatemberként és kiváló sportolóként emlékszem vissza rá.”

Rastislav Ondrejcik (U18 vezetőedző, FEHA19, korábbi csapattárs):

„Minden körülmény között maximalista volt. Utálta, ha valaki a könnyű utat választotta a munka helyett. Segítőkész, korrekt srác volt a jégen és a jégen kívül is.”

Majoross Gergely (Vezetőedző, HC Nove Zamky, korábbi csapattárs):

„Gabi a legodaadóbb hokis, akivel valaha találkoztam. Mindig száz százalékot adott ki magából, és el is várta mindenkitől ezt a szintet. Kiváló csapattársnak és barátnak bizonyult, akire mindig lehetett számítani. Egyike azokna a játékosoknak, akik meghatározták a magas sztenderdeket Fehérváron és a válogatottnál is, amelyek aztán a későbbi nagy sikerekhez vezették a magyar jégkorongot.”

Bobory Balázs (rovatvezető, Nemzeti Sport):

„Közhelyes, de tényleg csupaszív játékos volt, és ugyanilyen ember is. Megélte a végleteket, minden győzelem az égbe repítette, a vereség pedig a mélybe rántotta. Imádta az élet szépségeit, szeretett élni és szeretni. Ő volt az első sportoló, akit a szenvedélye miatt imádtam, sütött róla, hogy vezéralkat, és ennek megfelelően soha nem elégedett meg a középszerűséggel, mindig többet és többet akart. Klubszimpátiától függetlenül elismerték, és siratták meg, amikor elment.”

Horog László (sportújságíró):

„Túl azon, hogy remek sportoló volt, kiváló ember is. Nagyon tudta ünnepelni a sikert, ugyanakkor méltósággal viselte a vereséget. Bár mindig azt mondta, ha versenyzői pályafutását befejezi, nem marad a hokiban, meggyőződésem, hogy ma már sportvezetőként dolgozna.”

Palkovics Krisztián (csapattárs):

„ Sok minden jót lehetne róla mondani, de a legfontosabbként  a profi szemléletét emelném ki, ami példátlan volt. Ráadásul vele nőttem fel , együtt jártuk be azt az utat, ami megalapozta barátságunkat, örökre.”

Pat Cortina (korábbi szövetségi kapitány, sapporói hős)

„Nagyon sok dolgot tudnék mondani Gáborról, bár a mai napig nem egyszerű ezt felidéznem, mégis mindig jó róla beszélni. Az első, ami eszembe jut, a szenvedély, a szenvedély a jégkorong iránt, a szenvedély a jobbá válás iránt és a szenvedély a barátai, családja iránt. Óriási szíve volt és mindig, mindent beleadott a játékba, az edzésekbe, hogy mindig jobban és jobban teljesítsen.”

Tóth István (Alba Volán Zrt. korábbi vezérigazgatója)

„Gábort 7 éves korában ismertem meg – hol máshol, mint a Volán Sporttelepen... Természetesen hokiütő volt a kezében és Palkovics Krisztiánnal játszott. A következő meghatározó emlékképem a felejthetetlen 1999-es bajnoki döntő megnyerése. A győzelem után több ezren vártuk az Országalmánál a csapatot. Amikor gratuláltam a nagyszerű játékához, megköszönte és azt mondta: „a csapat érdeme az aranyérem”,  majd hozzátette, köszönik a támogatást. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy Kiscsicsóból a tehetségének és akaraterejének, valamint alázatának köszönhetően, a Volán igazi vezéregyénisége és csapatkapitánya lesz.”

Gál Péter Pál (Fehérvár AV19 SC elnök)

„Kiscsicsó úgy él az emlékeimben, mint egy pótolhatatlan személyiség, egy kivételes karakter. Karakter volt a pályán, egyéniség az öltözőben, meghatározó alakja egy komplett fehérvári, sőt magyar hokis generációnak. Egyesítette magában az alázatot, az akaratot, a feltétel nélküli szeretetet és tiszteletet imádott sportága, sportágunk felé. Ez a mentalitás az ő öröksége, amit mindannyiunknak, a nevével fémjelzett akadémiánk kis növendékeitől kezdve  klubunk minden egyes tagján keresztül hordoznunk és ápolnunk kell!„

Warvasovszky Tihamér (Székesfehérvár polgármestere; 1998–2010)

„Gábor szeretetre méltó , csupaszív ember volt, szíve, lelke szeretett csapatának, a Volánnak, de meghatározó szerepe volt a nemzeti válogatott sikereiben is. Nekem megadta a sors, hogy személyesen ismerhettem, többször adhattam át neki a kiharcolt, megérdemelt aranyérmet a döntő  győzelmek után, majd éjszakába nyúlóan ünnepeltünk a Városház téren, több ezer szurkoló társaságában, akik rajongtak Csicsóért. De nem csak a jégkorong szerelmesei szerették őt, az egész város együtt aggódott érte, amikor ismerté vált a betegsége. Lelkileg életem egyik legnehezebb, legmegrázóbb pillanatai voltak, amikor végső búcsút vettünk tőle a jégpályán, ahol élete nagy részét töltötte. A város közgyűlése egyhangúlag fejezte ki szándékát, hogy a fehérvári jégcsarnok – ami a második otthona volt – viselje a nevét. Sajnos a Város Díszpolgára címet már nem vehette át. Meggyőződésem, hogy élete példaként szolgálhat minden fiatal számára, mert Gábor hitt abban, hogy kitartással, áldozatvállalással el lehet érni céljainkat, meg tudjuk valósítani álmainkat. Bármikor megyek ki a jégpályára, nem tudok nem gondolni rá, látom magam előtt a csillogó szemű, lelkes fiatalembert.”