Vereség az alapszakasz utolsó mérkőzésén
- 2019.01.20. 19:49
- Fehérvárav19


Vendégtámadással indult a mérkőzés, Stefishen próbálkozott közelről, de Szeles hárított. Megindultak a fehérváriak, Péter előtt adódott nagyobb lehetőség, ám nem tudta góllal befejezni egyéni akcióját. Szalma Zaolt kínálta meg távolról kapusunkat, majd a következő buli után Varga távoli lövésébe is ő ért bele jól, megszerezve ezzel a vezetést csapatának (0-1). A következő találat sem váratott magára sokáig, egy védelmi hibát kihasználva Sikorcin Ladislav kettőre növelte az Újpest előnyét (0-2). A gól után Mihály lőtt fonákkal Sila kapujára, kontrában Szalma indult, Szeles viszont a helyén volt. A harmad felénél kiegyenlített játékot mutattak a csapatok, a jól záró védelemnek köszönhetően pedig mindkét oldalon csak kisebb helyzetek kialakítására volt lehetőség. Kiss Roland közelijét kellett Silának bravúrral védeni, aztán Láday lövésébe Bennett tette bele az ütőjét, de fölépattant. A 13. percben Brine akasztott a vendégek kapuja előtt, jöhetett az első hazai emberelőny, amikor Balogh próbálkozhatott, ezután pedig Bennett sem járt sikerrel. Már öt az öt ellen ismét meddő mezőnyjáték jellemezte a találkozót, amit Ropret próbálkozása tört meg. Szalma kapott kisbüntetést másfél perccel a harmad vége előtt, másodszor támadhattak előnyben a Titánok, a felállás azonban az UTE-nak kedvezett, egy lepattanó korongra Ladislav Sikorcin csapott le, szólóban indulhatott Szeles felé és nem hibázott (0-3). A lefújásig már nem történt komolyabb esemény, így háromgólos vendégvezetéssel fordulhattak a csapatok.

Az áthúzódó kiállítás miatt öt a négy elleni indult a középső játékrész, de nem sikerült kihasználni a fórt, maradt a 0-3. Szelesnek kellett bravúrral hárítani egy újpesti próbálkozást, majd Császár kerülte meg Sila kapuját, de nem tudta azonban bekotorni a pakkot. A 24. percben Benk András lőtt közelről, ekkor még nem, a duplázásból azonban már négyre növelte az előnyt (0-4). Balogh és Bennett összjátéka után újra a lilák kapusának kellett hárítania, kontrában pedig Stefishen lövése akadt el Szelesben. Az UTE percei következtek, hátrányba került Kiss Dávid gárdája, Sándornak kellett kiülnie a büntetőpadra. Előnyben Ropret és Varga távolról, Csányi közelről lőtt kapura, a fehérvári védelem és Szeles viszont jól mozogtak, gól nem született. A kiegészülés után az újpesti együttesnél túl sok játékos tartózkodott a jégen, a Titánok ismét előnyben támadhattak. Kiss Patrik lőtt távolról, Sila hárított, majd Láday kékvonalas bombájába a kapu előtt Balogh Bence ért bele jól, ezzel háromra csökkentve a különbséget (1-4). Mihály fejezhette volna be egyéni akcióját góllal, de kimaradt, a másik oldalon Benk veszélyeztetett. Oda-vissza játék folyt a továbbiakban, amit egy újpesti helyzet tört meg a 39. percben, Ropret adta be Varga Arnold elé, aki Szeles mamutjai között vágta a hálóba a korongot, a csapatok így 1-5-ös eredménnyel fordulhattak a záró etapra.
