Vereség a Bécstől
- 2019.02.12. 21:09
- Fehérvárav19


Vendégtámadással indult a Bécs elleni mérkőzés, Posch próbálkozott távolról, de Gyenes hárított, kontrában pedig Balogh jutott lehetőséghez, Zimmermann azonban a helyén volt. A 3. percben emberelőnybe került csapatunk, mert a vendégek egyszerre túl sokan voltak a pályán. Egy Bennett-Madácsi összjátékból utóbbi lehetett volna eredményes, de kimaradt, majd ismét 18-asunk lőhetett, Zimmermann viszont védett. Egy kapu előtti kavarodásban Szabó kotorhatta volna be a kapuba a korongot, ezután Mazzag távoli lövése pattant ki, így a fór kihasználatlan maradt. Kittinger szerezhette volna meg csapatának a vezetést, de Gyenes védett, ahogy Ranftl és Hofer próbálkozásánál is. Kiegyenlített játék jellemezte az első játékrész közepét, mindkét csapat csak kisebb helyzetekig jutott. Az első nagy lehetőség a Balogh-Bennett páros előtt adódott, de az eredmény nem változott. Hazai mezőnyfölénnyel folytatódott a mérkőzés, Mihály és Bennett lövése a vasról jött ki, majd Beukeboom és Mazzag próbálkozásait védte Zimmermann. A 17. percben Kittinger kapott kisbüntetést térdhasználat miatt, így újra előnyben jöhettek a Titánok, azonban maradt a 0-0. A kiegészülés után sem született gól, tehát döntetlennel mehettek a csapatok az öltözőbe.

Kiegyenlített játékot láthatott az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok közönsége a záró játékrész első perceiben, a vendégek a védekezésre fektették a hangsúlyt, őrizve a kétgólos előnyt. A 46. percben Beukeboom indította Császár Hunort, aki kicselezve a bécsi védelmet közelről lőtt Zimmermann hálójába (3-4). Továbbra is nagyrészt fehérvári ütőkön járt a pakk, de a nagyobb lehetőségig nem jutott a hazai alakulat. Beukeboom került helyzetbe, ezután Bennett és Reiter lövései pattantak ki Zimmermannról. Nem adták fel a Titánok, folyamatosan nyomás alatt tartották a bécsi kaput, ám nem sikerült az egyenlítés. Az 56. percben Mihály, Bennett és Balogh is megszerezhette volna a fehérváriak negyedik találatát, Zimmermann azonban bravúrosan védett. Ezután Kiss Dávid kikérte idejét, Gyenes pedig lekorcsolyázott a következő támadásnál. Hat az öt ellen több helyzetet is kialakítottak a hazaiak, végül Mihály kotorta át a korongot Zimmermann mamutjai között, a kapu viszont elmozdult, a játékvezetők nem ítéltek gólt, tehát a Fehérvári Titánok a középszakaszban először vereséget szenvedtek.