Vaszjunyin Artyom távozik a FEHA19-től

  • 2023.04.03. 07:09
  • Fehérvárav19

Vaszjunyin Artyom hosszú évek után elhagyja a fehérvári akadémiát, és az Erste Ligás Debrecen vezetőedzőjeként folytatja pályafutását.

Vaszjunyin Artyomot nem nagyon kell bemutatni a magyar jégkorongon belül, de Fejér megyében sem. Még 1994-ben kezdett az utánpótlásban Székesfehérváron, majd később a felnőtt gárda és a magyar válogatott alapemberévé vált. Profi pályafutása után az edzői karrierjét is a királyok városában kezdte meg, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiánál.

– Rengeteg kedves emlék köt Székesfehérvárhoz. Már az utánpótlásban nyertem bajnoki címeket ifiben, azzal kezdődött minden. Később a felnőttbe is bekerültem, bár akkoriban nagyon nehéz volt ez, de egy kis kitérő után sikerült. A visszatérésem után nagyon jó edzőkkel dolgozhattam együtt, kemény szezonjaink voltak, lépésről lépésre sok munkával a csapatba és a válogatottba is bekerültem. Aztán az EBEL nagy mérföldkő volt, idővel belerázódtunk, majd jött Szapporó és világbajnokság, ami talán a pályafutásom legnagyobb sikere. A következő évben aztán az A-csoportban szerepeltünk, ezekhez a mérföldkövekhez Fehérváron minden adva volt, ha nem itt játszom, lehet nem jutok el idáig, sokat köszönhetek az edzőimnek, a csapattáraimnak és a vezetőségnek is, a fiatalabbakkal is sokat foglalkoztak. A profizmust itt ismertem meg a Raktár utcában – emlékezett vissza Vaszjunyin Artyom. – Fehérvár után még játszottam Dunaújvárosban, a Fradiban, aztán Debrecenben fejeztem be. Akkoriban csődölt be a DHK, érdekes szezon volt, nagy tervekkel, jó neveket terveztek igazolni, a bajnoki cím volt a cél. A rengeteg sérülés után pedig már nem volt akkora motivációm, hogy külföldön folytassam, aztán kaptam egy edzői lehetőséget Székesfehérváron. Először az U8-nál kezdtem, heti 2-3 edzésre segítettem be, de ez jó volt arra, hogy belerázódjak. Fél év után felkértek az U14-es gárda irányítására, hirtelen jött lehetőség volt. Érdekesség, hogy anno dolgoztam pár olyan játékossal, akik idén feljátszottak hozzánk, például Németh Zalán, vagy Prókai Matyi is szerepelt anno abban a gárdában. Aztán jött egy U20-as felkérés, aminek nagyon örültem, mert bár szerettem a kicsikkel dolgozni, de úgy gondoltam, hogy azt a tapasztalatot, amit szereztem a remek edzőktől, a nagyobbaknak jobban át tudom adni. Azóta végig a junioroknál dolgoztam.

Az U21-es korosztály az egyik legnehezebb edzői kihívás az utánpótlásban, hiszen a játékosokat fel kell készíteni a felnőtt jégkorongra. A FEHA19 esetében az is fontos szempont, hogy a játékosokat hogyan áramoltatják fel az U18-as együttestől kezdve egészen a felnőtt, Erste Ligás csapatokig.

– Minden évben akadt azért nehézségünk, de ezekből nagyon fontos tapasztalatokat gyűjtöttünk. A fel és lejátszókat menedzselni kellett, a fiatalokra mindig oda kell figyelni. Négy éve indult az egész, amikor a COVID miatt nem fejeződött be a bajnokság. Az elején nehezebb volt, mert kevésbé ismertem a játékosokat, ebből a szempontból az idei év nyilván már könnyebb volt. Az idei társaság nagyon jó volt, mindent beleadtak a lejátszók is, a közös munka pedig beérett.

Nem is akárhogyan, hiszen a juniorok két elveszített döntő után ebben a szezonban már behúzták az aranyérmet, a DVTK elleni finálét 4-2-es összesítéssel zárták le.

– Minden szezonnak úgy vágunk neki, hogy az aranyat szeretnénk megszerezni. Nehéz idényünk volt, sokat dolgoztunk, talán sokat meglepődnének hány edzésünk volt, szinte minden nap voltunk konditeremben más-más programmal. Keményen hajtottuk őket, csak úgy edzegetni nincs értelme, talán a legtudatosabb évünk volt együtt. A felnőtteknél sokat fejlődtek a srácok, jó a kapcsolat a két stáb között, sokat kommunikáltunk a játékosok fejlődésével kapcsolatban. Ez az aranyérem az egész akadémiai munka beérése volt, igazi csapatmunka volt kezdve a vezetőségen át az edzőkön keresztül – mondta az U21-es együttest az aranyéremig vezető tréner.

Vaszjunyin Artyom pályafutása azonban egy újabb mérföldkőhöz érkezett. A szakember a következő idénytől már a Debrecen Erste Ligás együttesének a vezetőedzője lesz. A FEHA19 így elmondhatja magáról, hogy nem csak játékosokat, hanem már edzőket is adott a magyar központú ligának.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű döntés volt. Egyrészről az ember hozzászokik a játékosaihoz, idén az U18-ból sokakat kipróbáltunk, akiknek az útjuk a felnőtt felé még pár év, amelyeket együtt dolgoztunk volna át. Nehéz ezt itt hagyni, a jó stábról nem is beszélve. De ha van egy ilyen lehetőség, hogy a felnőttben dolgozhatok, az nem mindig adatik meg, magyar edzőként Erste Ligás csapatot irányíthatok majd. Szerettem volna élni ezzel az eséllyel, ismerem valamennyire a környezetet is, hiszen játszottam ott, de a játékosok és a stábtagok között is lesz jó néhány ismerős arc. Ez egy kihívás, nem lesz egyszerű, de izgalmas, tanulságos, valamint remélhetőleg sikeres időszak elé nézek – nyilatkozta honlapunknak a DEAC új vezetőedzője. – Hálás vagyok az esélyért Kovács Csabának, Fekti Istvánnak és Ocskay Gábornak is. Nagyon örülök, hogy volt lehetőségem Stephannal mint volt edzőmmel, valamint Vessával is dolgozni. Énekes Lajosnak is óriási köszönettel tartozom, soha nem gondolja az ember, hogy az első felnőtt edzőjével dolgozhat majd később együtt. Nagyon kellett a Lali a sikereinkhez, engem is formált nem csak a fiatalokat, nagyon sokat tanulhattam tőle. Az egész stábnak és a játékosoknak is nagy köszönettel tartozom, le a kalappal előttük. Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk.

Sok sikert kíván a FEHA19 Vaszjunyin Artyomnak az új lehetőséghez!

Fotók: Soós Attila