Újabb szoros vereség

  • 2023.01.16. 11:25
  • Fehérvárav19

Az Erste Liga vasárnapi játéknapján a FEHA19 felnőtt együttese a Budapest Jégkorong Akadémia HC gárdáját látta vendégül. Bár végig szoros volt ez a találkozó is, a fiatalok ezúttal sem tudtak pontot szerezni.

Nem finomkodtak egymással a felek, az első percben mindkét oldalon adódott komoly gólszerzési lehetőség. Pár másodperc elteltével Galoha ugrott ki a védők közül és került ziccerbe, Márkusnak rögtön bravúrt kellett bemutatnia. A túloldalon Csollák iramodott meg, lövése lecsorgott Farkas Rolandról, de Fekete nem tudta a kapuba helyezni a kipattanót. Jól kezdett a Fehérvár, és a fölénynek három perc eltelte után meglett a gyümölcse. Rétfalvi lövése még kijött Farkasról, de a kipattanót Keceli-Mészáros közelről bepofozta, 1-0. A gól után kiegyenlítődtek az erőviszonyok, nyolc perccel a kezdés után Ambrus lőhetett ígéretes helyről, de Farkas védett. A harmad derekán Varga Kaden próbálkozhatott kétszer is közelről, de Márkus zárta a szöget. Hét perccel a harmad vége előtt emberelőnybe került a FEHA19, de nem sikerült gólra váltani a fórt. A játékrész végén átvette az irányítást a BJAHC, és sikerült is egyenlíteni a vendégeknek, Szita vetődve kotort be egy kipattanót, 1-1.

A második harmadot aktívabban kezdték a fővárosiak, majd emberelőnybe is kerültek, nyomott Kangyal Balázs együttese, volt néhány próbálkozása is a vendégeknek, de Márkusnak nem kellett bravúrt bemutatnia. Öt az öt ellen Reiter bombáját fogta Farkas, Keceli-Mészárosnak sajnos ezúttal nem sikerült bepofoznia a kipattanót. Többet támadtak a vendégek, de a fehérvári ellentámadásokban is megvolt a veszély, Reiter, majd Ambrus is próbára tette Farkast, később Zohovs két védővel a nyakán éppen csak mellé célzott. A játékrész derekán ezúttal a hazaiak támadhattak öt a négy ellen, Csollák életerős kísérletét kellett hárítania a Pest megyei portásnak. Kiegészülés után Tsulyhin szerzett korongot a védőktől, de szerencsére Márkus résen volt. Egy perccel a játékrész vége előtt hiába volt emberelőnyben a FEHA19, gólt a BJA szerzett, Galoha volt eredményes, 1-2.

A záróetap Mokshantsev hatalmas helyzetével kezdődött, a hazai játékos a kapu mögött szerzett korongot, de közelről kétszer sem tudott túljárni Farkas eszén. A fehérvári fiatalok nehezen tartották Galohát, a támadót sokszor csak szabálytalanul tudták megállítani a kék-fehérek. Négy perc eltelte után is róla ítéltek kiállítást a játékvezetők, de ezt a két percet sikerült átvészelni. A harmad derekán öt a négy ellen jöhetett a FEHA19 az egyenlítésért, de ehelyett megint a Budapest Jégkorong Akadémia talált be, Viikala törhetett egyedül kapura egy szerzett pakkal, ziccerben pedig nem hibázott, 1-3. Nem adták fel a fiatalok, hat perccel a vége előtt pedig ismét egyre csökkent a hátrány, Zohovs volt eredményes közelről, 2-3. A hajrában mindkét oldalon akadt még egy-egy kiállítás, de újabb gólt nem született, a Budapest Jégkorong Akadémia elvitte a pontokat a Raktár utcából.

Anatoli Bogdanov: "Ha összességében nézzük a hatvan percet, a szezon egyik legjobb játékát mutattuk be. Azonban ha nem lősz elég gólt és nem működik az emberelőnyös játékod, akkor nehéz megnyerni a meccset. Ma ezek a tényezők voltak a döntőek a két csapat között. Máskülönben egy szoros meccset tudtunk játszani egy erős ellenféllel, ebből a szempontból büszke vagyok a srácokra."

Fotók: Soós Attila