Új mentoredző az Akadémián

  • 2022.08.03. 18:43
  • Fehérvárav19

Vesa Viitakoski személyében komoly múlttal rendelkező szakember csatlakozik a FEHA19 szakmai stábjához.

Az 51 éves szakember mozgalmas és eredménydús pályafutást tudhat magáénak, a finn és a svéd ligák mellett az AHL-ben és az NHL-ben is pályára léphetett, utóbbi ligában két gólt is szerzett. Adódik a kérdés, melyik sikerre emlékszik vissza a legszívesebben.

„1992-ben Finnország történetében első alkalommal nyertünk ezüstérmet a világbajnokságon, ennek a sikernek a részese lehettem. Természetesen az első NHL mérkőzésem, az első gólom is örökké emlékezetes marad. Összességében elmondhatom, hogy a finn bajnokságban szerzett érmeimre büszke vagyok.”
Hosszú pályafutása után 2010-ben vonult vissza az aktív játéktól, szinte rögtön az edzősködés felé fordult Vesa Viitakoski.

„Számomra eléggé könnyen ment a pályán kívüli életre való koncentrálás. 23 évig jégkorongoztam, tudtam már fél évvel az utolsó szezonom előtt, hogy az lesz az „utolsó tánc”. A saját döntésemből tudtam vissza vonulni, nem volt sérülésem sem. A pályafutásom után viszonylag gyorsan kezdtem el edzősködni, számomra egyértelmű út volt, hogy a pályáról a kispad felé vegyem az irányt. Boldog és szerencsés vagyok, hogy ezt csinálhatom.”


Edzői pályájának egyik legnagyobb sikerének  azt tartja, amikor a Hämennlinnannal a finn ligában egy nehéz szezonkezdés után egészen az elődöntőig menetelt. Mint mondja, a kemény munkának meglett az eredménye. Bár a magyar jégkorongról nem tud sokat, nagyon várta, hogy elkezdhesse a munkát akadémiánknál és még jobban megismerje a közeget.

„Őszintén bevallom, nem tudott sokat a magyar jégkorongról. Annyit azért tudok, hogy a finn Ilvesben játszik a Sebők Balázs, aki nagyon jó magyar játékos, remélhetőleg ezt a következő szezonban is megmutatja a csapatában. Amikor felhívott Kovács Csaba, és először beszélt a tervekről, nagy lehetőségként tekintettem erre az ajánlatra. Nagyjából egy hónappal ezelőtt hoztam meg a végső döntést, azóta többször is beszéltünk Csabával és egyre izgatottabb voltam. Most már itt vagyok, várom, hogy elkezdhessük a közös munkát. A cél, hogy előre lépjenek a fiatalok, a legfontosabb a mindennapos kemény munka, ez elengedhetetlen a fejlődéshez, de szükséges a játékosok elszántsága a pályán, és azon kívül is.”

A FEHA19 kötelékében marad Stephan Lundh is, de a mentoredzői pozíciót Vesa Viitakoski fogja betölteni.
„Mindenféleképpen szükséges volt, hogy tudást hozzunk be az Akadémiára. Vesa támogatni fogja egyrészről a játékosokat, másrészről a szakmai stábot is segíti majd. Fontos, hogy a hétköznapokban a jelenlétével tudja ezt napról napra megtenni. Stephan szaktudása és jelenléte ugyanúgy, mint az előző szezonban jelen lesz, de sajnos külső okok miatt nem tud állandóan velünk lenni. Az ő tanácsai és tudása továbbra is velünk van, konzultálunk vele, sőt a Vesa kiválasztásában ő is részt vett” – mondta akadémiánk szakmai igazgatója, Kovács Csaba a stábban történő változás kapcsán.