Új kihívás Finnországban: Vass Bertalan a következő szintre léphet
- 2026.08.13. 11:00
- KCS
Akadémiánk újabb tehetséges játékosa kapott lehetőséget arra, hogy külföldön folytassa pályafutását. Vass Bertalan Finnországban, a SaiPa U16-os csapatához igazol.
A SaiPa felnőtt csapata a legutóbbi idényben bronzérmet szerzett a finn élvonalban, bejutott a CHL-be, azt megelőzően pedig ezüstérmesek lettek. Az U16-os csapatuk is a legmagasabb szintű korosztályos bajnokságban szerepel, a serdülők szakmai munkáját pedig az egykori finn-utánpótlás válogatott játékos, Kimmo Nevalainen irányítja.
„Nagyon nagy lehetőségnek és egy új kihívásnak élem meg. Hatalmas motiváció számomra, hogy egy másik országban, egy erős hokikultúrában fejlődhetek tovább”
– mondta Bertalan, aki izgatottan várja az előtte álló időszakot. Ugyanakkor pontosan tudja, hogy az új környezet komoly elvárásokkal is jár.
„Tudom, hogy sok munka vár rám, de kíváncsian és elszántan vágok bele ebbe az új időszakba.”

A fiatal játékos egyértelmű célokkal érkezik Finnországba. Számára most elsősorban a tanulásról és a fejlődésről szól a következő időszak
„Elsősorban fejlődni és tanulni szeretnék. A célom, hogy minden nap jobb játékossá váljak, sok tapasztalatot szerezzek, és a lehető legtöbbet hozzam ki ebből a lehetőségből. Nagyon motivált vagyok, és továbbra is a kitartás, a kemény munka és az alázat fog vezetni. Bízom benne, hogy ez a lehetőség valaminek a kezdete.”
A FEHA19-ben eltöltött évek meghatározó szerepet játszottak fejlődésében. Ahogy fogalmazott, az akadémia szakmailag és emberileg egyaránt rengeteget adott számára.
„A FEHA19 nagyon sokat adott nekem szakmailag és emberileg is. Itt tovább építhettem azokat az alapokat, amiket korábban az IOGJA-nál megszereztem. Rengeteget fejlődtem, megtanultam, mit jelent a csapatmunka, a fegyelem és az, hogy mindig többet kell dolgozni a céljaimért.”
Külön kiemelte az edzők szerepét, akiknek jelentős részük volt abban, hogy eljutott erre a szintre.
„Az edzőim támogatása és munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma itt tartok. Fekete Gergő mellett sikerült felnőnöm a feladatokhoz, ő motivált és biztatott, hogy képes vagyok helyt állni a finn ligában is. Köszönöm neki, hogy hitt bennem és támogatott!”

Az akadémián töltött évekből elsősorban a közös élményeket és az emberi kapcsolatokat viszi magával.
„Nagyon sok szép emléket viszek magammal. Leginkább a csapattársakkal átélt pillanatok, a közös munka, a mérkőzések és az a fejlődés marad meg bennem, amin együtt mentünk keresztül. Rengeteg barátot szereztem, ezért nehéz lesz elhagyni a hazai közeget, de nagyon hálás vagyok mindenért, amit itt kaptam.”
Kovács Csaba, a FEHA19 szakmai igazgató szerint Vass Bertalan fejlődése az elmúlt idényben egyértelműen azt mutatta, hogy készen áll a következő lépcsőfokra. A fiatal játékos kiváló első U16-os szezont teljesített Fekete Gergő csapatában, teljesítményével pedig kiérdemelte volna, hogy a következő évadban már az U18-as korosztályban szerepeljen. A terveket azonban felülírta a Finnországból érkező lehetőség, amelyet a klub minden tekintetben támogatott.
„Berci nagyon jó szezont zárt, és a szakmai stáb a teljesítménye alapján magasabb korosztályban is számolt volna vele. Közben azonban adódott számára a lehetőség, hogy Finnországba szerződjön, amit természetesen támogattunk”
– fogalmazott a szakmai igazgató. Hozzátette, hogy egy fiatal jégkorongozó számára rendkívül fontos lehet egy ilyen környezetváltás, hiszen új impulzusokat és fejlődési lehetőségeket kínál.
„Remek lehetőség egy fiatal játékos számára, hogy új kihívásokat keressen és fejlődjön. Bízunk benne, hogy Berci szintet tud lépni, és a lehető legmagasabb szintre jut el pályafutása során. Természetesen Fehérváron bármikor szívesen látjuk viszont. Reméljük, hogy azzal a fejlődéssel, amit kint el tud érni, egyre magasabb szintre jut, és tehetségét a magyar válogatottban is meg tudja mutatni”
– zárta gondolatait a sportvezető.
A FEHA19 közössége büszke Bertalan fejlődésére, és sok sikert kíván neki finnországi pályafutásához, valamint az előtte álló új kihívásokhoz.