U18: Fondóba utazik Svasznek Bence vb-re készülő csapata

  • 2024.02.06. 17:30
  • KCS

A magyar ifjúsági válogatott az áprilisi vb előtti utolsó összetartását tartja Győrben, majd egy Négy Nemzet Tornán vesz részt Olaszországban.

A februári IIHF-szünetben Olaszországba lesz hivatalos az U18-as válogatott, amely előtte Győrben készül majd.

„Nagyon jó körülmények vannak Győrben, minden adott lesz ahhoz, hogy az utazás előtti két napot hasznosan töltsük el. Nem utolsó szempont volt, hogy két órát megspórolunk az Olaszországba utazás során azzal, hogy onnan indulunk. Tekervényes módon alakult ki a mostani keret, minden külföldön játszó játékosunk edzőjével beszélgettem telefonon, konstruktív beszélgetések voltak ezek. Decemberben sokat voltunk együtt, január eleje is kiesett a kluboknál a játékosok számára, egy februári szünetre visszarángatni a fiatalokat nem mindenkinek szimpatikus megoldás, ezt is meg kell érteni, főleg azoknál a csapatoknál, amelyek a rájátszásért küzdenek éppen. Figyelembe kellett tehát ezt is venni, ezzel együtt vissza is hívtam pár játékost korábbról, akiket szerettünk volna még egyszer megnézni. Mindenesetre egy jó keret gyűlt össze a fondói tornára” – fogalmazott Svasznek Bence.

A mieink a franciákkal kezdenek majd csütörtökön, majd az olaszok és a szlovének következnek.

Körvonalazódik már az áprilisi közvetlen vb-felkészülési program is. A csapat április 1-jén kezd, az előző évhez hasonlóan várhatóan ezúttal is az UTE Szilágyi úti jégcsarnokában. Hatodikán Salzburgba utazik a válogatott, ahol másnap és 9-én a németekkel csap össze, ők estek le az A-csoportból ebbe a divízióba. Április 10-én Münchenből repül majd a válogatott Dániába, ahol 11-én a vb házigazdájával játssza az utolsó felkészülési mérkőzést, 14-én pedig elkezdődik a világbajnokság.

Az U18-as válogatott programja a fondói tornán:

2024. február 8., 14:30 Franciaország–Magyarország
2024. február 9., 19:15 Magyarország–Olaszország
2024. február 10., 10:00 Magyarország–Szlovénia

A magyar válogatott kerete:

  NÉV POZ. Nr. KLUB SZÜL.
1 GERGELY Hunor GK 1 UJA 2006
2 PÁSZTOR Viktor GK 25 Tuto, FIN 2006
           
1 BALOGH Ádám D 2 FEHA19 2006
2 FRANYÓ Krisztián D 3 UJA 2006
3 HORVÁTH Alex D 5 Trinec HC, CZE 2006
4 LENCSÉS Dávid D 4 Kiekko-Vantaa, FIN 2006
5 MÁRTONFFY Máté D 6 Vasas SC 2006
6 MURA Milán D 8 DVTK JJSA 2006
7 OSZTOICS Márk D 13 UJA 2008
8 PALLA Félix D 7 FEHA19 2006
9 PRÉM Zsombor D 9 UJA 2008
           
1 ALMÁS Zétény F 10 UJA 2006
2 ANTONIJEVIC Aleksander F 12 FEHA19 2006
3 BOGÁTI Balázs F 11 Vasas SC 2006
4 ERDŐSI Csanád F 21 Boden HC, SWE 2007
5 FEHÉR Kolos F 22 TPS, FIN 2006
6 KUMINKA Zsombor F 23 DAB 2006
7 LASKAWY Ferenc F 17 UJA 2006
8 LOBENWEIN Bálint F 14 BJA 2006
9 LŐCZI Barnabás F 15 UJA 2006
10 MESTER Máté F 16 UJA 2006
11 NAGY András F 18 UJA 2006
12 PALLA Xavér F 20 FEHA19 2006
13 SCHMIDT Ágoston F 24 TPS, FIN 2008
 
  Svasznek Bence     Vezetőedző  
  Tokaji Viktor Másodedző  
  Strenk Hunor Másodedző  
  Kecskeméti Áron Kapusedző  
  Szirányi Dániel Fizióterapeuta  
  Magyar Peter Felszerelés menedzser  
  Imre Lajos Csapatvezető