Szita Donát továbbra is a FEHA19-et erősíti

  • 2024.06.26. 12:00
  • KCS

Nehéz idényeket tudhat maga mögött a ponterős, tapasztalt támadó, Szita Donát. Azonban mind a játékos, mind a FEHA19 menedzsmentje optimistán tekint a jövőbe, így örömmel adunk hírt arról, hogy 2024/25-ben is az Akadémia kötelékében játszik majd a fehérvári nevelésű jégkorongozó.

A mögöttünk hagyott szezonban több sérülés is hátráltatta Szita Donátot, így mindössze három mérkőzésen léphetett jégre, azokon sem 100%-os állapotban. Kivételes játéktudását mutatja, hogy így is szerzett két szép gólt, és minden megmozdulásával igazolta: óriási erősítés a FEHA19 fiatal csapatának az egykoron az EBEL-ben, valamint Franciaországban, Dániában és Lengyelországban is profiskodó csatár. 

"Az elmúlt pár évem nem volt túl egyszerű semmilyen szempontból. Rengeteget voltam sérült, többször váltottam csapatot, illetve ezen kívül is akadtak dolgok az életemben, amelyek mentálisan eléggé megterheltek. Amikor tavaly nem tudtam folytatni a játékot, és a harmadik meccsem közben lejöttem a pályáról, akkor azt gondoltam, hogy innen nem lesz már tovább. Korábban is mentem már keresztül nehéz időszakokon, többször megfordult a fejemben, hogy elegem van, abbahagyom, de azért mindig ott volt bennem, hogy úgysem hagyom abba, nem akarom feladni. Viszont, amikor eljött ez az érzés, és ez a tudat, hogy most nem az a helyzet, hogy dühből azt mondom, elég volt, hanem az történik, hogy tényleg nem fogom tudni folytatni,  mert a testem nem képes rá, akkor ez valahogyan egy felszabadító érzés volt. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de olyan volt, mintha egy terhet levettek volna a vállamról, és azóta sokkal jobban érzem magam egyébként mentálisan is. Már azóta túl vagyok a műtéten, és eldöntöttem, hogy folytatni fogom. Nagyon korrekt ajánlatot kaptam a jövő szezonra is a FEHA19-től, és ezért is rendkívül hálás vagyok. Megkapom a bizalmat, hisznek abban, hogy jó leszek, bíznak bennem. Jól érzem magam, és szerintem ott tartok, ahol tartani kell most, vagy ahol tarthatok. 100%-os munkát végzek, csak máshogy. Plusz energiát kell fektetnem abba, hogy a prevencióban vagy akár a rehabilitációban másfajta gyakorlatokat is végezzek, mint a többiek" - elevenítette fel a közelmúlt eseményeit Szita Donát.

Szita Donát tapasztalataiból, meglátásaiból sokat tanulhatnak fiatal játékosaink is. A "kémia" mindenesetre megvan az öltözőben.

"Próbálom megtalálni a közös nyelvet a nálam fiatalabb játékosokkal, azt gondolom, többé-kevésbé sikerül is. Kedvelem őket, nagyon jó hozzáállású srácok, igen keményen dolgoznak. Nem akarok az a fickó lenni, aki nagyon-nagyon okosnak gondolja magát, és azt gondolja, hogy mindenkinél jobban tud mindent ebben a csapatban. Persze, ha látok olyan szituációkat, amiket tudom, hogy én ugyanígy csináltam annyi idősen, mint most ők, és mai fejjel már egyértelmű, hogy bizony nagyon nem úgy kellett volna - ezekben a helyzetekben próbálom ezt jelezni nekik, és támogatást adni, hogy talán ez így nem a legmegfelelőbb. Emellett igyekszem pozitív visszajelzéseket is adni. Nem leszek az a srác, aki azt érezteti, hogy ő itt mindenki fölött áll és mindenkinél okosabb. Szeretnék abból valamit visszaadni, amit eddigi pályafutásom során az Akadémiától kaptam."


Ami a közeljövőt illeti, a FEHA19 fiatal csapata új edzővel, új reményekkel várja a szezont.  

"Nem fogom azt mondani, hogy nem lesz fontos az eredmény, mert fontos. Arról szól ez a projekt, hogy ezek a srácok, akik itt lehetőséget kapnak, továbbléphessenek egyszer a pályafutásukban, akár a Hydro Fehérvár ICEHL-csapatába, akár máshova külföldre vagy éppen itthon. Nagyon nehéz úgy eligazolni jó helyre, hogyha a csapatod nem hívja fel magára a figyelmet az eredményeivel. De mégiscsak az elsődleges az lenne ennek a csapatnak az életében, hogy azok a srácok, akikben megvan a potenciál, ők szintet tudjanak lépni, és meg tudják mutatni azt, hogy képesek kimagasló vagy jó játékosok lenni egy felnőtt bajnokságban. Idén hatalmas átalakítások nem lesznek a keretben, nyilvánvalóan inkább a légiósok terén lesz változás. Nekünk nagyon sokat számít, hogy milyen minőségű import játékosok érkeznek, mert azért ennek a fiatal brigádnak fontos, hogy legyen olyan kvalitású tapasztalt játékos, aki játékban is és személyiségben is hozzá tud tenni a csapathoz. A másik része meg, hogy a vezetőedző személyében változás történt, az egész csapat pozitívan áll ehhez hozzá. A felkészülés ezen szakaszában még nincs előtérben a taktika, de Toki valószínűleg másfajta játékstílust fog kérni tőlünk, mint az előző vezetőedző, szerintem nagyon jól is elsülhet ez majd."