Szép hétvégét zártak csapataink

  • 2022.11.21. 18:32
  • Fehérvárav19

A nemzetközi szünet után az utánpótlás-bajnokságok is újra indultak, mind a három csapat megnyerte utolsó bajnokiját

Az U16-os együttes a Budapest Jégkorong Akadémia U15-ös gárdáját verte meg 3-0-ra idegenben, majd a Kárpáti Farkasok csapata ellen erődemonstrációt tartottak Andrej Brodnik fiai,  12-1-es sikerrel zárták a hetet. Utóbbi találkozón Bánfalvi Kristóf, Erdősi Csanád, Sábián Roland és Kovács Zsombor is két góllal zárt. A héten két mérkőzés vár a serdülőkre, az SZJA pénteken, a Vasas vasárnap látogat majd a Raktár utcába. A FEHA19 U16-os csapata a tabella harmadik helyén áll jelenleg.

„Szerintem eddig jó szezonunk van, egyelőre a tervünk szerint haladunk előre a céljaink felé. Mint mindenkinek, nyilván nálunk is akadtak problémák eddig betegségek és sérülések miatt, de igyekeztünk azon az úton maradni, amelyet elterveztünk a szezon előtt. Sportemberként mindig magas célokat próbálunk megfogalmazni, sokat edzünk, keményen dolgozunk azért, hogy bajnokok legyünk. Ehhez a célhoz pedig mérkőzéseket kell nyernünk, így a következő találkozókon sem lehet más a célunk. Harcolunk tovább, és hiszünk az elvégzett munkában, remélhetőleg meghozza majd a gyümölcsét” – mondta a bajnokság kapcsán Andrej Brodnik.
Az U18-os gárda párhuzamosan szerepelt az elmúlt időszakban az osztrák és a magyar pontvadászatban. Rastislav Ondrejcik együttese a magyar bajnokságban a harmadik helyen áll, így a hétvégi két mérkőzésnek inkább az osztrák pontvadászat szempontjából volt fontos, hiszen a kék-fehérek a legjobb ötbe szerettek volna kerülni. Az Újpestet idegenben 5-3-ra verte a FEHA19, míg a Vasas otthonában büntetők után 4-3-ra maradtak alul a vendégek. A cél sikerült, a szerzett négy pont elég volt az ötödik hely megszerzéséhez.

„Az elmúlt időszakban nem a magyar bajnoki tabellára koncentráltunk elsősorban, hanem az osztrákra. Nagyon fontos volt számunkra, hogy az ötödik helyen végezzünk, hiszen a mezőny kettéoszlik alsó, illetve felső házra. Mi így az utóbbiba kerültünk, ez volt a célunk, így a bajnokság következő szakaszában erősebb ellenfelek ellen tudunk játszani, ez jobban fogja szolgálni a játékosok fejlődését. Nehéz hétvége áll mögöttünk, tudtuk, hogy legalább három pontot kell szereznünk. A szombati újpesti győzelem után a Vasas ellen is úgy léptünk jégre, hogy nyerni akarunk. Nagyon rosszul kezdtünk, amiket megbeszéltünk a srácokkal, azokból nem sokat láttunk viszont az első harmadban, a kapusunk jó teljesítményének köszönhetően maradt a 0-0. A folytatásban javult picit a helyzet, elkezdtünk többet dolgozni, de ennek ellenére az ellenfelünk kihasználta az emberelőnyeit, így háromgólos hátárnyba kerültünk. A második szünetben átbeszéltük a dolgokat, meg kell dicsérnem őket, mert nem adták fel, harcoltak, így sikerült pontot szereznünk, amellyel sikerült a legjobb ötbe kerülnünk” – nyilatkozta Rastislav Ondrejcik.

Az Akadémia U21-es csapata a válogatott szünet után egy mérkőzést játszott, a DEAC korosztályos együttesét fogadták a juniorok. Vaszjunyin Artyom gárdája 3-0-ra verte meg a Debrecent. Már az első harmadban magához ragadta a kezdeményezést a Fehérvár, Németh Zalán és Grin talált be. A végeredményt Németh Zalán állította be a 60. percben egy üres kapus góllal. A fiatalok két fővárosi ütközet vár, vasárnap a Vasas, jövő szerdán az Újpest ellen lépnek jégre.
„Jól haladunk előre, ugyanakkor még mindig nem vagyunk teljes mértékben elégedettek a taktikai fegyelemmel. Mostanában nagyon sok dolog jól működik már, de vannak olyan területek, amelyeken még dolgozni kell. Sajnos mérkőzéseken belül még mindig előfordul, hogy hullámzó a teljesítmény, de ez az utóbbi időben javult a szezon elejéhez képest. A DEAC ellen is rengeteg jó dolgot csináltunk, amikre vártunk rá, de még egyéni hibák mindig vannak. Annak viszont örülök, hogy a védekezésünk az utóbbi időben egyre jobb, bizakodóak vagyunk a folytatást illetően. Ami a következő két mérkőzést illeti, minden találkozót meg akarunk nyerni, de a győzelemnél fontosabb a befektetett munka, dolgozzanak, és próbáljuk a playoff felé közeledve minél jobban felépíteni a játékunkat, a gyakorolt dolgaink minél jobban működjenek. Építkezésben vagyunk, volt jövés-menés is a csapaton belül, talán most egy kicsit nyugisabb időszak jön” – értékelt Vaszjunyin Artyom.