Osztrák túrára indultak a felnőttek

  • 2022.08.26. 11:57
  • Fehérvárav19

A FEHA19 Erste Ligás együttese péntek este Klagenfurt ellen, míg szombaton a Salzburgban lép jégre.

Az Akadémia felnőtt együttese lassan egy hónapja dolgozik jégen, Anatoli Bogdanov gárdája már túl van két felkészülési mérkőzésen is. Először Debrecenben, majd hazai jégen játszottak a kék-fehérek a DEAC ellen, mindkét találkozó szoros eredményt hozott, de mindegyik alkalommal 3-2-re nyertek a hajdúságiak.

A korosztályos válogatott programok után a héten szinte teljes létszámmal készülhetett a FEHA19, péntek délelőtt pedig egy kétnapos ausztriai túrára indultak a fiatalok. Péntek 19.30-kora Klagenfurt II, míg szombat délután a Red Bull Salzburg II. lesz az ellenfél. Mindkét együttes az Alpesi Ligában érdekelt.

Ott lesz a fehérváriak keretében Kóger Balázs, aki tavaly 40 Erste Liga találkozón jutott szóhoz, ezeken öt pontot szerzett.
„A pár nap alatt úgy gondolom, hogy nagyon jól összekovácsolódott a csapat, mindenki be tudott illeszkedni az újak és a légiósok is, jó kis csapat alakult ki” – mondta indulás előtt a 20 éves hátvéd.

Csollák Márkó a nyáron a MAC csapatától érkezett a koronázóvárosba, a fiatal védő még csak 20 esztendős, de két Erste Ligában eltöltött idény után a Fehérvár rutinosabb játékosai közé tartozik.
„Négy hete vagyok itt, nagyon jól érzem magam, úgy érzem, hamar befogadott a csapat. Fiatal vagyok még, de egy minimálisan több rutinom van a felnőttek között az elmúlt két szezon miatt. Jól érzem magam Fehérváron, jó a társaság – tekintett vissza Csollák, majd kitért a hétvégi túrára. – Szeretném, ha a hétvégén jó játékot tudnánk bemutatni, az edzéseken egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a taktikára is, reméljük, ez majd meglátszódik a meccseken is."

Fiatal csapatként még több pluszmunkára van szüksége a játékosoknak, hogy minél versenyképesebb legyen az együttes. A munkamorállal nincs gond, a fiatalok nagy lelkesedéssel dolgoznak a felkészülés alatt.


„Elégedett vagyok azzal, ahogyan a srácok reagálnak a kapott feladatokra. Teszik a fiúk hozzáállása az edzésmunkához, nem dolgozhatunk kevesebbet, mint korábban. Még keményebben kell dolgoznunk, és mindig egyre magasabbra kell raknunk a lécet saját magunknak. Minden nap egyre jobbaknak kell lennünk” – mondta Anatoli Bogdanov.

Néhány fehérvári játékossal együtt stábtagként Arany Máté is ott volt az U20-as válogatottal egy rangos svédországi tornán, ahol a korosztályos nemzeti csapat a harmadik helyen végzett. A FEHA19 felnőtt együttesének másodedzője visszatérve a csapathoz bizakodva várja az ausztriai túrát, hiszen az eddigi két, Debrecen elleni mérkőzésen is biztató dolgokat látott a csapattól.

„A tesztmérkőzésektől mindig azt várjuk, hogy képet kapjunk arról, hol állunk éppen a felkészülésben. Volt már két találkozónk a Debrecen ellen, mindegyikből sokat tudtunk tanulni. Kifejezetten jól sikerült az a két mérkőzés, egy olyan csapat ellen, akikkel szemben mindig jól tudtunk játszani, de egyben nehéz is volt ellenük. A mostani két osztrák ellenfelünk is hasonló szervezeti szisztémában dolgoznak mint mi, azaz a fiatal játékosaikat hamar feltolják a felnőttek közé. Éppen ezért azt gondolom, hogy egy ugyanolyan agresszív, lendületes csapatok ellen játszunk majd, mint a mienk. Így folyamatos arra leszünk késztetve, hogy gyors, kemény hokit játszunk. Erre lesz szükségünk az Erste Ligában is, hogy érvényesülni tudjunk a szezon során."