Öt góllal nyert a Miskolc

  • 2022.09.19. 12:42
  • Fehérvárav19

A FEHA19 felnőtt együttese is megkezdte az Erste Liga 2022/2023-as kiírását. Az első ellenfél a DVTK Jegesmedvék volt.

A FEHA19 felnőtt csapata az alábbi összeállításban vágott neki a DVTK elleni találkozónak:

Tóth B. – Mingazov, Reiter, Cizas, Rétfalvi, Trastasenkovs – Csollák, Kóger, Ambrus, Fekete, Keceli-Mészáros – Dolinar, Salamon, Mayer, Nagy, Farkas L. – Farkas I, Szabó P., Alapi, Dézsi, Németh.

A fehérvári fiatalok a vasárnap esti találkozón debütáltak, a miskolciak azonban már túl voltak a bemutatkozáson. Tokaji Viktor együttese Újpesten kezdte meg a bajnokságot, méghozzá 4-3-as győzelemmel.

A találkozó előtt Galanisz Nikandroszt köszöntötte a hazai klub, a visszavonuló játékos a csapat szakmai stábjába folytatja tovább. A mérkőzés Ritó lövésével kezdődött, majd Keceli-Mészáros elé került a pakk, de próbálkozását védte Voris. Lüktető volt a játék, Jombik kékvonalas próbálkozását védte Tóth. Nem sokkal később azonban tehetetlen volt az akadémia kapusa, Vast találta meg egy korong teljesen üresen  a harmadban, a rutinos támadó pedig kihasználta a ziccert, 1-0. Alig több mint egy perccel később ismét zavar támadt a fehérvári védelemben, ezt ezúttal Kuleshov használta ki, 2-0. Kiegyenlítettebbé vált a játék, a harmad közepén Salamon előtt adódott lehetőség, de a miskolci kapus védett, majd Mayer ugrott ki, a ziccer kimaradt, de szabálytalanság miatt jöhetett ez fehérvári emberelőny. Az első fórt pedig ki is használta Anatoli Bogdanov együttese, Reiter készítette le Mingazovnak, aki bődületes nagy gólt lőtt a hosszú felsőbe távolról, 2-1. Gyorsan jött a hazaiak válasza, Razumniak volt eredményes, 3-1.


A középső játékrész öt a négy ellen támadhatott a DVTK, és ki is használtak a miskolciak a fórt, Tóth előtt jól takartak, így Kiss Roland távoli lövése utat talált a kapuba, 4-1. Újabb hazai előny alatt Keceli került nagy helyzetbe, de nem sikerült közelebb zárkózni, a túloldalon azonban kiegészülés után Reiter és Tóth kezelt rosszul egy szituációt, a pakk pedig a kapuba kötött ki, 5-1. Nyolc perccel a harmad vége előtt három az egyben lódultak meg a fehérváriak, de Mayer kihagyta a helyzetet. A folytatásban még két miskolci fór következett, de Tóth bravúrjai és a védők blokkjai tartották az eredményt.

Az utolsó húsz perc a FEHA19 lövéseivel kezdődött, de sajnos egyik sem fogott ki Vorison, majd Páterka ziccerét fogta Tóth. Öt perc elteltével a DVTK tovább növelte előnyét, Kuleshov volt eredményes közelről, 6-1. A folytatásban sem termett sok babér a fehérvári fiataloknak, bár becsülettel mentek előre a kék-fehérek, újabb gólt azonban nem sikerült szerezniük.

Anatoli Bogdanov: "Tetszett az az energiaszint, amivel beleálltunk a mérkőzésbe. Aztán kaptunk két gyosr gólt, de egy emberelőnyből betaláltunk. Aztán 3-1 lett az állás, de tovább harcoltunk, volt pár gólszerzési lehetőségünk, ezek kihasználásal talán máshogy alakult volna a találkozó. A második harmadban az emberhátrányok elvitték az energiánkat. A harmadik harmadban küzdüttünk tovább. Ez egy tanulási folyamat, vannak srácok akiknek ez volt az első meccse ezen a szinten. Sok mindenen kell még dolgoznunk, elkövettünk néhány hibát, de elégedett vagyok azzal az energiával, amit ma a csapat beletett."

Fotó: DVTK Jegesmedvék