Július utolsó napján indul a felkészülés

  • 2023.07.21. 09:30
  • KCS

Anatolij Bogdanov vezetőedző véglegesítette a FEHA19 felkészülési programját. A csapatra kőkemény száraz és jeges edzések várnak július végétől, valamint erős ellenfelekkel vívandó edzőmérkőzések.

A FEHA19 jégkorongozói július 31-én találkoznak először a nyári pihenő és a felkészülés egyéni szakaszát követően. Ekkor egyéni felmérések várnak a sportolókra, majd délután már kezdetét veszi a rendkívül intenzívnek ígérkező fizikális felkészülés. A jeges tréningek augusztus 8-án veszik kezdetüket, innentől kezdve az esetek többségében napi két jégedzés és egy szárazedzés következik. A szakmai stáb dolgát bonyolítja, hogy augusztus 12-20. között - bár nem hivatalos IIHF szünet - az U20-as válogatottnál érdekelt jégkorongozókat nélkülözni kénytelenek, segítendő a korosztályos nemzeti csapat felkészülését.

Az első edzőmeccsre augusztus 26-án kerül sor, Székesfehérvárott, az Alpesi Ligában játszó EC-KAC Future Team ellen, majd szeptember 5-én a DEAC vendégei leszünk. Szeptember 8-10. közt Ausztriában túrázik a csapat, ekkor egy visszavágó következik a KAC Future Team ellen, valamint összemérjük erőnket a szintén az Alpesi Ligában érdekelt Steel Wings Linz-cel. Szeptember 15-én a DEAC érkezik a Koronázóvárosba, majd szeptember 20-án és 22-én a megyei rivális, a Dunaújváros ellen következhet két bajnoki főpróba - előbb idegenben, majd itthon.

A FEHA19 edzőmérkőzései (hamarosan honlapunk naptárába is bekerülnek, pontos kezdési időpontok később)*:

augusztus 26.: FEHA19 - EC-KAC Future Team

szeptember 5.: DEAC - FEHA19

szeptember 8.: EC-KAC Future Team - FEHA19 

szeptember 10.: Steel Wings Linz - FEHA19

szeptember 15.: FEHA19 - DEAC

szeptember 20.: DAB - FEHA19

szeptember 22.: FEHA19 - DAB

*A változtatás joga fenntartva