Elvéve a pályaelőny!

  • 2023.02.09. 10:00
  • Fehérvárav19

Az Erste Liga playoff-kvalifikációjában a FEHA19 a DEAC vendégeként lépett jégre.

A mérkőzést bátrán kezdte a FEHA19, az első helyzet a vendégek előtt adódott, Cizas tört kapura, de Hetényi védeni tudott, a túloldalon rögtön jött a válasz, Novotnyi kísérletét kellett hárítania Márkusnak. Öt és fél perc után emberelőnybe került a Fehérvár, de nem sikerült megszerezni a vezetést. Öt az öt ellen Révész próbált egy lecsorgó pakkot belőni, de Márkus az útját állta, aztán Csollák szép cselek után tette próbára Hetényit. A harmad derekán megszerezte a vezetést a FEHA19, Dobos csapott le egy elhagyott korongra, majd kissé ütemtelenül távolról szépen kilőtte az alsó sarkot, 0-1. Öt perccel a játékrész vége előtt Izacky léphetett ki, de Márkus bravúrral hárított.

A második harmad Vokla távoli kísérleteivel indult. Fölénybe került a DEAC, Smirnov a kék vonal környékéről kínálta meg Márkust. Később már a találkozón harmadik alkalommal került emberelőnye Anatoli Bogdanov együttese, Csollák előtt adódott helyzet, de Hetényi védeni tudott. Majd a Debrecen is öt a négy ellen támadhatott, de csak Zalamai távoli bombájában volt veszély. A fórok után jóval kiegyenlítettebb játékot láthattak a nézők, a játékrész végén Sági és Révész került nagy helyzetbe, de Márkus mindkét alkalommal hárított.

A harmadik harmad elején kettős előnyben támadhatott a DEAC több mint egy percig, Izacky több ízben is veszélyeztetett, de vagy a vas, vagy Márkus hárította a lehetőséget. Tartotta magát a FEHA19, sőt benne volt a levegőben a második fehérvári gól is. Nyolc perccel a vége előtt ismét fórban jöhettek a hazaiak, de ezt is kivédekezték a vendégek. Nyomott a Debrecen és a fölény góllá érett, Mihalik egalizált két és fél perccel a vége előtt, 1-1.

Jöhetett a hosszabbítás, amely fehérvári helyzetekkel kezdődött, majd Novotny hagyott ki egy megítélt büntetőt. Tartotta a lépést a debreceniekkel továbbra is a FEHA19, Hetényinek többször is bravúrt kellett bemutatnia. Nyolc és fél perc után megszerezte a mindent eldöntő találat a Fehérvár, Zohovs lódult meg és mattolta a komplett hazai védelmet. A FEHA19 felnőtt együttese hatalmas bravúrt elérve elvette a DEAC pályaelőnyét már az első mérkőzésen.

Anatoli Bogdanov: "Az 57. percig úgy tűnt, hogy sikerül lezárni a mérkőzést a
rendes játékidőben, nagyon erős 40 perc volt számunkra de természetesen a mérkőzés végéig jól kell
játszanunk, hogy a győzelemért harcolhassunk. Talán a legstabilabb 60 perc volt amit eddig játszottunk
a szezonban. Nagyon felszabadult vagyok és örülök a srácok sikerének, mert ez volt az első győzelmünk
ebben az évben. Nyertünk Debrecenben, ahol mindig nagyon nehéz játszani, de ma sikerült kontrollálni
magunkat az egész mérkőzésen. Boldog vagyok és gratulálok a srácoknak."