Egy visszatérő és két hosszabbító

  • 2022.09.16. 16:48
  • Fehérvárav19

Bajkó Botond két év után tér vissza Székesfehérvárra, míg Fekete Alex és Kiss Ádám továbbra is a FEHA19 együtteseit erősítik.

Bajkó az U18-as csapatig a fehérvári korosztályos csapatokat erősítette, majd két szezont eltöltött Finnországban, ahol KooKoo utánpótlásában pallérozódott. A nyáron úgy döntött, hazatér és a FEHA19 csapatánál folytatja pályafutását.

„Már tavaly követtem a srácok teljesítményét, nagyon jó munkát végzett a szakmai stáb és a játékosok is. A nyári beszélgetéseink nagyon meggyőzőek voltak, így örülök, hogy a FEHA19 csapatához igazolok. Kiváló edzéseink vannak, nagyon sokat fogok tudni fejlődni a stáb kezei között – mondta Bajkó, majd kitért a két külföldön eltöltött szezonjára. – Nagyon jó volt ez a két év Finnországban, sok tapasztalatot gyűjthettem a jégen és azon kívül is. Szakmailag a korong kezelésben és a gyorsaságban is előre tudtam lépni, a pályán kívül pedig fel kellett nőnöm a feladathoz, hogy más országban vagyok és nekem kell alkalmazkodnom.

Kiss Ádám szintén az idei idénytől kerülhet számításba a FEHA19 felnőtt csapatánál, a fiatal csatár a tavalyi szezonban az U18-as gárdát erősítette, de egy sérülés megnehezítette a szezonját.

„Egy hosszabban elhúzódó sérüléssel kezdtem az évet, úgyhogy kicsit később kezdtem a szezont, mint a többiek. Ez az egész bajnokság során érződött, ennek ellenére sikerült jobb periódusokat is összehoznom szerencsére, de sajnos a szezon végén újra megsérültem. Jelen pillanatban itt, Fehérváron tudok a legtöbbet a fejlődni, lehetőségem adódik arra, hogy magasabban szinten játszhatok. A felkészülés végéhez közeledve úgy gondolom nagyon jó időszakot tudhatunk magunk mögött. Remélem a sok munka majd szép eredményekben is megmutatkozik a szezon során.”

Fekete Alex a tavalyi idényben mutatkozott be a felnőttek között, és rögtön le is rakta a névjegyét a fiatal csatár. 34 Erste Liga-mérkőzésen 17 pontig jutott, az U20-as játékosok között a harmadik legjobb volt a ligában.


„A tavalyi szezonom volt az első az Erste ligában. Az évad első felével elégedett vagyok úgy gondolom minden tőlem telhetőt megtettem, második felében voltak hullámvölgyeim, ezen szeretnék javítani a mostani szezonban. Tavalyi szezonban is nagyon jól éreztem magam a csapatban, egy jó közösség alakult ki, ami nagyon fontos a fejlődéshez. Amikor az ember fáradtabb, akkor ilyen társaságban könnyebb átlendülni a nehezebb időszakokon. Fiatalként minőségi jégidőt kapok, így a FEHA19 egy nagyon jó lépcsőfok. Szeretek ezzel az edzői stábbal dolgozni, hiszek a munkájukban. Az idei szezonban szeretnék klubszinten minél jobb helyezést elérni, playoffba jutni, valamint a célom, hogy bekerüljek az U20-as válogatott keretébe.”