Egy pont az Újpest ellen

  • 2022.11.05. 11:53
  • Fehérvárav19

Az Erste Liga pénteki játéknapján tabellaszomszédok találkoztak egymással, a FEHA19 felnőtt csapata az Újpestet fogadta.

Az első percek a kék-fehérekről szóltak, majd a harmad derekán emberelőnybe került a FEHA19, a legnagyobb lehetőség Fekete előtt adódott, de a csatár nem tudta értékesíteni a kapusról lecsorgó korongot. Hat perccel a játékrész vége előtt Ambrus került nagy helyzetbe, Farkas Botond centerezett elé, de a fiatal támadó ziccerét védte Sági. Fölényben játszott a Fehérvár, ennek ellenére egy eladott korong után Kovács már csak Márkussal állt szemben, de a hazai hálóőr bravúrral kimentette a hibázó hátvédet. A túloldalon büntetett a FEHA19, Keceli-Mészáros kotort be egy kipattanót, 1-0.

A második játékrészt aktívabban kezdte az Újpest, Kiss Dániel távoliját magabiztosan fogta Márkus, majd Benk ért bele veszélyesen egy lövésbe. Nagy Ákos kiállítása után öt a négy ellen támadhatott az UTE, a fórban Peresunko a kapuvasat találta el. Később Győrffy cselezte át magát a védőkön, de Sági eszén nem tudott túljárni. Hat perccel a harmad vége előtt egyenlített az UTE, Kovács Alex volt eredményes, 1-1, majd nem sokkal később Kiss Philip távoli lövése akadt be a rövidbe, 1-2. Lendületbe jöttek a vendégek, Peresunko emberelőnyben növelte az előnyt, 1-3. Megrázta magát a Fehérvár, és még a harmad vége előtt Ambrus közelről szépített, 2-3.

A harmadik harmadot jobban kezdte az Újpest, de ennek ellenére Farkas László révén nyolc perc elteltével sikerült az egyenlítés, 3-3. Nem sokáig tarthatott a fehérváriak öröme, Peresunko ismét mattolta Márkust, 3-4. Három perccel a vége előtt Nagy Ákos lövése egy védő lábáról pattant be, 4-4. Jöhetett a hosszabbítás, majd mivel nem született döntés, így büntetők döntöttek. A szétlövésben a vendégek voltak pontosabbak, így a bónuszpont az Újpesté lett.

Anatoli Bogdanov: „Sűrű volt a program az elmúlt időszakban, sok mérkőzésünk volt. Ma jól kezdtünk, nem a legfrissebben, és nem a legjobban idén, de jól játszottunk az első harmadban, kontrolláltuk a játékot. A második játékrészre történt valami velünk, nem az értékeinknek megfelelő teljesítményt nyújtottunk, elkezdtünk hosszú cseréket produkálni, sokat hibáztunk, két fölösleges kiállítást is összeszedtünk, három perc alatt kaptunk két gólt, szerencsére betaláltunk a harmad végén. Az utolsó játékrészben harcoltunk, szereztünk egy pontot. A büntetőknél ők betaláltak, mi egyszer sem, az Újpest megérdemelten nyert. Az utolsó öt mérkőzésünkön háromszor nyertünk, egyszer büntetőkkel kaptunk csak ki. Jó útra léptünk, ezt kell követnünk majd a folytatásban is, hogy pontokért tudjunk harcolni.”

Fotók: Soós Attila