A Fehérvári Titánok szezonja Kiss Dávid szemével - 2.rész

Beszéljünk kicsit külön a juniorokról! Három évig az Ön keze alatt nevelkedtek, az ő teljesítményüket hogyan látja ebben a szezonban? Hozták az elvárt szintet, vagy esetleg valaki többet is mutatott?
Nagy részben bejöttek a várakozásaim velük kapcsolatban. A játékstílusukat és az emberi oldalukat egyaránt ismertem, így volt elképzelésem arról, hogy a felnőtt bajnokságban milyen szerepkört lehet rájuk bízni. Ponterősek tudtak maradni, ami nagyon jó dolog, de így is rengeteg olyan szituáció van, amivel ezekben a hónapokban ismerkedtek meg, hiszen utánpótlásban nem találkoztak vele. Legfőképp azt kellett megtanulniuk, hogy milyen jó csapattársnak maradni akkor is, ha rosszabb széria jön, hogyan kezeljék azt, amikor korong nélkül kell játszani, vagy amikor a jégidő sokkal kevesebb, mint eddig és ha valakinek csak pár cseréje van, akkor is nagy segítségére lehet a csapatnak. Ez egy tökéletes szezon volt arra, hogy kirajzolódjanak az erősségeik, de jó az is, hogy olyan gyengeségeik is megmutatkoztak, amik még javíthatók. Ha a játékos érzi a bizalmat és megkapja a megfelelő jégidőt, akkor ki lehet belőle hozni olyat, amit szeretnénk. Sajnos van olyan, hogy egy edző többet lát egy játékosban, de itt erről szó sincs. Azt a szerepet, amit idén szántunk a srácoknak, megfelelően betöltötték, de a következő szezonban még nagyobb feladat hárul majd rájuk, az ő szerepüket pedig még fiatalabbak fogják megkapni jövőre. Az idei elsőéveseknek majd az idősebb magyarok és a légiósok szerepét kell betölteniük, vezéregyéniséggé kell válniuk mind a jégen, mind az öltözőben és a magánéletben. Úgy gondolom, nagy megtiszteltetés és jó visszajelzés számunkra, hogy a felnőtt válogatottba hét játékosunk kapott meghívót, óriási motiváció lehet számukra, hogy a magyar nemzeti együttes mezét magukra húzhatták. Decemberben a junior világbajnokságon tizenegy játékosunk szerepelt, és bár egy kicsit csalódásnak éltük meg a bronzérmet, ez nagy eredmény.

Volt egy hosszabb, nyolc mérkőzéses vereségi széria, viszont ezt követte egy nagyon jó sorozat, ami már a középszakaszra is átnyúlt. Milyen volt belülről megérni a sikereket és a kudarcokat?
Ez egy olyan dolog, amivel minden edző és csapat találkozik. Rengeteg mérkőzést játszunk, így természetesen hullámvölgybe kerülünk, amikor nem jönnek össze a győzelmek. Azok a mérkőzések sem úgy történtek, hogy nagy gólaránnyal kaptunk ki, hanem szoros találkozók voltak, ahol az utolsó pillanatban nem mellénk állt a szerencse. Úgy gondolom, ez kellett a csapatnak, hogy rájöjjenek, ez már nem utánpótlás-bajnokság. Persze könnyű bűnbakokat keresni, de rájöttünk, hogy csapatként mentünk bele ebbe a nehéz szériába, és csapatként is másztunk ki belőle. Utána látható volt, hogy még erősebben és egységesebben küzdöttünk,  ez pedig meglátszott az eredményen is. A nyolc vesztes mérkőzés után tartottunk egy csapatépítőt, aminek az volt a célja, hogy kicsit elfeledkezzenek erről és ne higgyék azt, hogy vészharangokat kongatunk. Ennek a gárdának rá kellett jönnie arra, hogy a kommunikáció a legegyszerűbb formája annak, hogy kimásszunk a gödörből, ezért csak olyan feladatokat kaptak, ahol csapatban kellett dolgozni és csak a kommunikáció útján tudták egymást segíteni. Valamilyen módon ki kellett fejezni önmagukat a társaik felé ezen a délutánon, a program pedig eredményesnek bizonyult, hiszen ezután elkezdtünk mérkőzéseket nyerni.
Önnek milyen volt ezt megélni?
Edzőként nagyon nehéz egy ilyen szituációba kerülni, természetesen én is kerestem a miérteket. Ahogy már említettem, ha mindig csak jó eredmények jönnének, én is elkényelmesednék, hogy minden szuper, és mindent tökéletesen csinálunk. Ezek a vereségek kellettek ahhoz, hogy én is fejlődjek, mint edző és megtaláljam a módját annak, hogy kisegítsem a csapatomat ebből a gödörből. Nem biztos, hogy ez azért történt, mert nem jó taktikát választottunk, sokkal inkább mentális okok miatt. Igyekeztem éreztetni a srácokkal, hogy egyáltalán nincs világvége, és hogy ezen is túl fogunk lendülni, a kérdés csak az volt, hogy meddig tart ez a rossz széria. Rájöttünk, hogy a kis dolgokat kell a helyére rakni, és törekednünk kell arra egy-egy mérkőzésen, hogy az apróságokon is dolgozzunk. Ezek kívülről nem feltűnőek, de egy csapaton belül a játékosok mind tudják, hogy mik azok a kis dolgok, amik ahhoz kellenek, hogy miénk legyen a három pont egy találkozó végén.

És a sikereket milyen volt megélni?
A sikerek mindig csak megerősítik a játékosokat abban, hogy a befektetett munka előbb-utóbb kifizetődik, de úgy érzem, egyáltalán nem szálltunk el a győzelmektől. Nagyon jó volt, hogy tudtunk pontokat gyűjteni, és csak a Csíkszeredát nem tudtuk legyőzni a bajnokságban. Szintén a fejlődési folyamat egy lépcsőfoka, hogy azért, mert nyerünk pár mérkőzést, nem hittük el magunkról, hogy minden jó, csak tudtuk, hogy jó irányba haladunk. Fontos volt, hogy rájöjjenek arra, mik azok a dolgok, amik még előrébb fogják őket vinni.

Sok 17-18 éves játékos is szerepet kapott idén, és néha az EBEL-csapatból is kaptak segítséget. Az tapasztaltabb játékosok mennyire jelentettek pluszt a teljesítményt tekintve, illetve a fiatalabbaknak, mennyire lehet egy ilyen Titán-szereplés ugródeszka?
Azt bátran ki lehet jelenteni, hogy az utánpótlás-jégkorong sosem lesz nyereséges, és jelen pillanatban a mi csapatunknak is az a célja, hogy fejlődést biztosítson. Nagyon jó, hogy szép számmal tudjuk forgatni a játékosokat, de míg utánpótlásban 5-10 ember tud egyszerre korosztályt ugrani, a Titánokban ez már sokkal kisebb szám, az EBEL-csapatba pedig már csak 1-1 ember tud majd bekerülni. Ezt a srácok még kicsit nehezebben kezelik, hiszen úgy gondolják, hogy az egész karrierjük úgy fog eltelni, hogy minden évben ugranak egy lépcsőfokot. Ez egy nagyon fontos része a tanulásuknak, amit csak azok tudnak jól kezelni, akik mentálisan elég erősek és hosszútávon gondolnak ebbe bele. Láttunk fiatalokat, akik lehetőséget kaptak a junioroktól, és már most látszott rajtuk, hogy van bennük ráció a jövőre nézve. Most nekik kell rájönniük, hogy egy-két évet el kell tölteniük ott, ahol most vannak, és szezonról szezonra még több munkát beletenni a fejlődésbe. Nem állhatnak meg, mert ez a gyors felugrás és helytállás nem jelenti azt, hogy a következő lépcsőfokot is ilyen hamar meg fogják tudni lépni. A mai fiatalok mindent egyből akarnak és ha sikerül ugraniuk egy lépcsőfokot, akkor úgy veszik, hogy kiérdemelték azt, hogy ott maradjanak, de egy jó mérkőzés alapján nem mondhatja azt senki, hogy felnőtt játékos. Itt szezonokról beszélünk és folyamatos fejlődést kell mutatni. A Titánoknak, ahogy idén is, jövőre is az lesz az elsődleges célja, hogy a fiataloknak adjon játéklehetőséget, innen pedig már tényleg csakis azok a játékosok tudnak majd feljebb lépni, akik a magánéletben is profiként viselkednek. Előfordul, hogy adott játékos nem tud motivált lenni a saját korosztályában, mert úgy gondolja, hogy alanyi jogon jár neki a felnőtt szereplés, de csak azok fognak előrébb jutni, akik alázatosan játszanak, akiknek mindegy, hogy épp melyik korosztályban lépnek jégre, ugyanazt a teljesítményt és hozzáállást tudják mutatni. A Titán megadja azt a lehetőséget, hogy ilyen fiatalon ne csak utánpótlásban játszanak, ám innentől mindenkinek a saját céljaira kell koncentrálni, hogy hogyan alakíthatja a jövőjét. Itt, Fehérváron az EBEL-csapat a mérce, de azt tudniuk kell, hogy valaki nem rossz játékos attól, hogy egy év után nem ott szerepel.
Az Erste Liga színvonala mennyire felel meg annak a fejlődési folyamatnak, ami a Fehérvári Titánokat jellemzi?
A tavalyi és tavalyelőtti bajnokságba kívülről nem láttam bele, a mi szemszögünkből erős volt az idény, hiszen juniorjainknak is helyt kellett állni. Természetesen jó lenne, ha ez a bajnokság erős maradna, mert akkor rajzolódna ki egy még élesebb kép a fiatalokról. Most igazodtunk a magyar bajnoksághoz, egy annyira erős csapatot állítottunk össze, hogy az versenyképes legyen, persze egy döntőig most nem tudtunk elmenetelni és nem is tudom, hogy valaha lesz-e egyáltalán a Titánoknak az a célja, hogy bajnokságot nyerjenek. Azt kell észrevenni a játékosoknak, hogy itt az a legnehezebb számukra, hogy mindenki az EBEL-be szeretne bekerülni, de nem ér véget a karrierjük akkor, ha nem tudják a Titánok és az EBEL közti űrt megugrani egy év alatt. Ettől ők még lehetnek fontos játékosai a fehérvári és a magyar jégkorongnak.

Söpréssel estünk ki, de azért a játék képe alapján mégsem így látszott. Mit csinált volna másképp a negyeddöntőben?
Ha úgy nézzük meg az újságban, hogy 4-0-ra kikaptunk, akkor ez nem szép eredmény. Annak, aki látta a mérkőzéseket, illetve nekünk belülről teljesen más érzéseink és véleményünk van. Meglett volna a lehetőségünk, hogy egy vagy két mérkőzést nyerjünk, de semmit nem csináltam volna másként, mert mindenki a maximumot adta.