A Fehérvári Titánok szezonja Kiss Dávid szemével - 1.rész

Kezdjük egy általános értékeléssel, hiszen ez volt a csapat nagy részének az első szezonja, ahogy az Öné is. Hogyan látta az elmúlt hónapokat?
Ha a nagy képet nézzük, akkor nem lehetünk csalódottak, így összeségében pozitívan értékelném az idei szezont. Az volt a fő cél, hogy minél több fiatal játékosunk megmérettesse magát az Erste Ligában és ez, úgy gondolom, jól sikerült. Már ebben a szezonban meg tudtunk nézni egy-két olyan fiatalt az utánpótlás-korosztályokból, akiket a jövő évi csapatba gondolunk. Az, hogy idén ilyen nagy számban, egyszerre kezdték meg a felnőtt bajnokságban való szereplést, egy kivételes alkalom volt, ezt a tendenciát nem fogjuk tudni tartani minden évben, hiszen az akadémia csapatai sem sérülhetnek. A jövőben ez a mérték nyilvánvalóan alacsonyabb lesz, de a folyamatosságot szeretnénk tartani, minden évben lesz pár fiatal a csapatban. Nagyon jó dolog, hogy már idén játszottak olyanok is 10-15 mérkőzést, akiknek jövőre valószínűleg nagyobb részt az Erste Ligában szánunk szerepet. A fiatalítás mindig nehéz dolog, de megtettük ezt a nagy lépést és még eredményesek is tudtunk maradni. A jövőre nézve biztató, hogy van négy-öt olyan játékos, akik feljebb léphetnek és az utána levő korosztályban is játszanak srácok, akik a későbbiekben segítségünkre lehetnek. Ez a csapat jelen pillanatban az Akadémia csúcsát jelenti, szeretnénk, ha az akadémisták a Fehérvári Titánokat választanák arra, hogy helyt álljanak felnőtt bajnokságban és reméljük, hogy a bemutatkozás minél jobban fog sikerülni, ami a későbbiekben egy esetleges magasabb szintű karrierhez vezethet.

Ez volt az első szezonja felnőtt edzőként. Milyen érzései vannak így, hogy a végéhez ért ez az idény?
Ugyanúgy, ahogy a csapat, én is napról napra jobb szeretnék lenni, mint edző. Örülök neki, hogy az első szezonunk a saját mércénkhez viszonyítva jól alakult, de egyértelmű, hogy még többet szeretnék kihozni magamból a jövőben, úgy, hogy ez a csapat eredményén is látható legyen. Egyetlen hiányérzetem van, hogy az UTE ellen nem tudtunk mérkőzést nyerni a rájátszásban. Ha reálisan nézzük, semmi szégyenkeznivalónk nincs. Szeretem a kihívást, szeretek minden szezonban új célt kitűzni magam elé. Így voltam ezzel akkor, amikor másodedzőből vezetőedző lettem, szerettem volna bajnokságot nyerni, aztán megpróbálni megvédeni a címünket, majd a juniorban eggyel magasabb korosztályban akartam ugyanezt elérni. Most pedig elérkeztünk ide, felnőtt bajnokságban szerepelünk. Ahogy a játékosaim is nyomás alatt tudnak fejlődni, én is úgy igyekszem egyre jobb lenni. Nagy könnyebbség, hogy évek óta egy csapat vagyunk, hiszen már kialakult köztünk egy olyan kémia, egy olyan összehang, ami alapján tudják, mit várok tőlük és tudják azt is, hogy magukkal szemben milyen elvárásokat kell támasztaniuk ez alapján. Ám itt nem csak a fiatalokról van szó, hanem a több éve itt szereplő srácokról, hiszen évek óta bent vagyok a rendszerben edzőként, és láttam ezeket a játékosokat felnőni, tudom, hogy kik ők és mit kell tőlük várni.
A playoffra sikerként tekint, vagy kudarcként?
Egyik részről egyértelmű, hogy sikerként élem meg, hiszen bejutottunk, ez volt a szezon elején az egyik célunk. Másik szemszögből, ha a negyeddöntő mérkőzéseire tekintünk, szerintem lett volna esélyünk arra, hogy egy, vagy akár két meccset is megnyerjünk, ezzel meghosszabbítsuk a szériát és a saját szezonunkat is kitoljuk még pár nappal. Ez most nem jött össze, de örülünk annak is, hogy eddig eljutottunk. Ha a sportemberi oldalról nyilatkozok, siker csak akkor van, ha megszerezzük a végső győzelmet, de itt nem ez volt a cél, nem erre terveztük a csapatot. A saját erőnkhöz mérten kellett beállítanunk az elvárható eredményességet is. Bejutottunk a playoffba és egy erős UTE ellen próbáltunk versenyben maradni, ez a jövőre nézve csak pozitív lehet.

Csalódott?
Mikor egyik napról a másikra véget ér a szezonunk, és már nem úgy találkozunk a jégpályán minden nap, hogy meccsekre készülünk, akkor az ember kicsit csalódásként éli meg a kiesést. Ennek a hozadékát azonban úgyis hosszú távon fogjuk majd látni, akkor, amikor ezek a fiatal játékosok a magyar jégkorong meghatározó alappillérei lehetnek.
Amikor megkapta ezt a feladatot nyáron, milyen csapatot képzelt el magának? Olyan az identitása a csapatnak, amilyet a szezon elején elképzelt?
Egy fiatal, lendületes, sikerre éhes gárdát képzeltem el, aki látja maga előtt a lehetőséget, hogy felnőtt bajnokságban szerepelhet, és pontosan abban reménykedtem, hogy minden csapatot meg tudunk majd szorítani és nem lesz olyan ellenfél, aki úgy lép jégre ellenünk, hogy ők csak a Fehérvári Titánok. Versenyképes, küzdeni akarásból jeles csapatot akartam összeállítani, ez pedig összejött. Abban reménykedtem, hogy a sok fiatal, aki most megkapta az esélyt egy magasabb szinten, látványosan és jó irányba fog fejlődni és nem a hátrányaik fognak megmutatkozni. Jó hír, hogy a többség meg tudta lépni ezt és stabil teljesítményt tud nyújtani már most. Ha ők komolyabb terveket szőnek a karrierjüket illetően, akkor a következő szezonjukban az a minimum, hogy hasonlóan teljesítsenek, mint idén és sokkal nagyobb szerepet vállaljanak majd magukra a jövő évi csapatban. Remélhetőleg a légiósainktól és az idősebb magyar játékosoktól tanult vezető szerepet tovább tudják majd vinni és fel tudják vállani. Fiatalként kerülnek be egy csapatba és húzóemberré kell válniuk, ez természetesen nem könnyű feladat és nem megy egyik napról a másikra. Szükségük van rá, hogy a csapaton kívül egyéni céljaik is legyenek, mindegy, hogy ez pontokban mutatkozik meg vagy az emberi oldalt erősíti, a lényeg, hogy önmaguk is fejlődjenek párhuzamosan a csapattal.

Három nagyon sikeres év áll a csapat nagy része mögött, hiszen az U18-as koruk óta sorra hozták el a bajnoki címeket az osztrák, illetve a magyar bajnokságban. Volt olyan szezon, hogy alig veszítettek mérkőzést. Mit gondol arról edzőként, hogy esetleg az szolgálja a fejlődést, hogy folyamatosan, nyernek, vagy jó az, ha néha kapnak egy pofont?
Az a bajnokság abban az időben tökéletes volt arra, hogy a srácok megtanuljanak nyerni egy erős kiírásban, de kezdett átalakulni az osztrák bajnokság és nem gondoltuk, hogy ez tovább szolgálja a fejlődésüket, ezért is léptük meg, hogy még komolyabb kihívás elé állítsuk őket. Az ifjúsági- és juniorévek alatt megtanultak fegyelmezetten és alázatosan dolgozni és játszani. Idén megtanultak alázatosan veszíteni, ami nem azt jelenti, hogy elbuktak volna vagy vesztesek lennének, hanem csupán azt, hogy ez is egy része a karrierjüknek. Meg kell tanulni azt is, hogy egy vesztes mérkőzés után is motiváltak legyenek. Most ebbe az irányba mozdultunk el, ahol olyan terhelést kapnak, hogy sokszor az sem elég, ha a maximumot hozzák ki magukból, mert nem biztos, hogy győztesként hagyják el a jeget. Úgy gondolom, szükség van ilyen szintű nyomásra, hogy motiváltak maradjanak. Már utánpótlás korukban is igyekeztünk beléjük nevelni, hogy tudják, hogyan kell kezelni azt, hogy ők az esélyesebbek, de most megtapasztalhatták azt, is, hogy milyen, amikor kiteszik a lelküket a jégre és mégsem sikerül nyerni, igaz, erre igyekeztünk őket felkészíteni. Ez mind a tanulási folyamat része, előbb-utóbb ezzel is meg kellett ismerkedniük, hiszen nem fognak mindent megnyerni életük során, azonban annak ellenére, hogy így ért véget az idény, nagyon sokat tanultunk ebben a szezonban.