A címvédőt látják vendégül

  • 2022.10.28. 13:06
  • Fehérvárav19

A FEHA19 felnőtt együttese a Sport Club Csíkszereda gárdáját fogadja pénteken 18.30-tól.

A Csíkszereda nem kezdte jól a bajnokságot, az első négy találkozón mindössze egy pontot szereztek, de azóta egyre jobb formát mutat az erdélyi csapat, a tabella ötödik helyét foglalják el a kék-fehérek.
Anatoli Bogdanov együttese a Budapest Jégkorong Akadémia ellen egy 9-2-es vereségbe szaladt bele, a fiataloknak nincs sok ideje felállni a padlóról, de már ebben a szezonban bizonyították, hogy képesek megújulni rövid idő alatt is.

„Már az öltőben a találkozó után el kellett kezdenünk elengedni azt a mérkőzést, hiszen pénteken már érkezik a Csíkszereda és már erre a feladatra kell koncentrálnunk. Ki fogjuk elemezni a hibákat, de tovább kell lépni és az új feladatok felé fordítanunk a figyelmünket. A Csíkszereda egy bajnokesélyes csapat, rutinos játékosokkal rendelkeznek, de fiatalos lendülettel, jó struktúrával nyerhetünk ellenük, ahogy az tavaly is már sikerült” – mondta a találkozó előtt a FEHA19 támadója, Alapi Márton

.„Kicsit fásultságot érzünk a szakmai stábbal a játékosokon. Ezt próbáljuk meg most optimalizálni, mert nehéz menet vár ránk. Játszunk a Csíkszereda ellen, rá két napra a Debrecen ellen, majd kedden a Dunaújváros érkezik, aztán pénteken még az Újpesttel is játszunk a válogatott szünet előtt. Fontos az energiamenedzsment, be kell osztani az erőt, hogy frissek tudjunk maradni és a lehető legtöbbet kihozzuk a sok munkából, amit belerakunk. Biztos, hogy nehéz találkozó vár ránk. A lényeg, hogy gyors hokit próbáljunk meg játszani. Ha belassulunk, akkor megint nagy pofonba szaladhatunk bele. Gyors és szervezett hokit kell játszanunk ahhoz, hogy legyen esélyünk egy ilyen csapat ellen. A Csíkszereda játéka nehezen olvasható, az egyéni képességek döntik el az ő javukra a mérkőzéseket” – nyilatkozta Arany Máté, a FEHA19 felnőtt csapatának másodedzője.

A találkozó 18.30-kor kezdődik, jegyeket kizárólag online lehet kapni az Eventim felületén.