Szezonértékelő Ocskay Gáborral - I. rész

Úgy érzem, összességében nagyon pozitív évet zártunk és a nyolcadik EBEL-szezonunk sikerült a legjobbra még a fent említett dolgok ellenére is. Látva, hogy a Bécs végül meddig jutott, nem lehetünk csalódottak, igaz, 2-0-s előnyünknél a harmadik, hazai meccsen komoly esélyünk volt, hogy ez a bravúr még nagyobbra sikeredjen, de egy rossz harmadot követően már nem tudtuk azt a mérkőzést megfogni – ez volt a kulcs. Az alapszakasz 44 meccse után elért 6. helyünk óriási bravúr, ráadásul a középszakaszban még két helyet előreléptünk, ami az egész menedzsment számára bőven várakozáson felüli szereplést jelentett. A Magyar Kupában elszenvedett döntőbeli vereség valóban nem örömteli, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a csapat mindent kiadott magából a Bécs elleni sorozat alatt és teljesen kifacsarva próbált jól teljesíteni a kupahétvégén is, de a fásultság miatt nem jött ki a két csapat közti tudáskülönbség. A Miskolc nagyot harcolt, ezúton is tiszta szívből gratulálok nekik a kupagyőzelemhez és az egész szezonjukhoz. Persze nem akarom mentegetni magunkat, hazai jégen be kellett volna húznunk a döntőt. A legjobban azt sajnálom, hogy az egész évben sütögetett tortánkra nem tudtuk feltenni a gyertyákat - szerettem volna, ha a szurkolóinkkal közösen ünnepelve búcsúztatjuk a szezont, de ez nem sikerült.

Rob Pallin újonc vezetőedzőként rögtön az első évében rájátszásba vezette a csapatot. Mik az ő fő erényei, és mennyi a szerepe a sikerekben?

A két évvel ezelőtt meghirdetett hároméves fiatalítási programunk első évében juniorjainknak nem sikerült olyan mértékben odakerülni az EBEL-csapathoz, ahogy szerettük volna. A Rob Pallin-Sille Tamás edzőpáros alatt ez gyökeresen megváltozott. Természetesen nem arról volt szó, hogy évente tíz embert mindenképpen kicserélünk, hanem hogy azok a fiatalok, akik játéktudásban és emberileg is méltók rá, esélyt kapjanak a bizonyításra a felnőtt csapatban. Rob filozófiája miatt sok fiatal kapott lehetőséget, elég csak Vinczét, Erdélyt, Sárpátkit, vagy a szezon elején szerephez jutó Kocsist és Reitert említenem. A fehérvári jégkorong miatt is fontos, hogy ők odakerültek, látszik, hogy jó munka folyik az akadémián. Tavaly nyáron hirtelen kellett döntenünk, hiszen csak június végén tudtuk meg, hogy Marty Raymond nem tér vissza, de az elnökség egyhangúlag szavazott bizalmat Rob Pallinnak és Sille Tamásnak. Örömteli, hogy bár edzőinket folyamatosan csábítják, a következő szezonnak is a Pallin-Sille kettőssel vághatunk neki. Utóbbit jól ismertük, hiszen régi bútordarab nálunk, Rob viszont okozott bőven meglepetéseket. Azt tudtuk, hogy szakmailag teljesen rendben van, hiszen jó műhelyből érkezett, de kiderült, hogy egyben kiváló pedagógus is, aki a játékosok lelkével is sokat törődik. Természetesen, ahol 25-30 férfi dolgozik együtt, nem lehet és nem is kell mindenkinek megfelelni, de a konfliktusokat is jól kezelte. Külön meglepetés volt, hogy már az első sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a csapat a legjobb hat között fog végezni az alapszakaszban. Ismerve az ellenfelek erejét, bár magam is optimista ember vagyok, ezt túlzásnak éreztem. Ő viszont végig bízott magában, az elképzeléseiben és a nehézségeink, a sok sérülés ellenére véghez is vitte, amit eltervezett – nem véletlenül hosszabbítottunk vele a szezon közben. Bár már hazautazott, azóta sem állt le, keresi a következő szezon légiósait. Folyamatosan egyeztetünk is ezekről, hiszen nem lesz könnyebb évünk jövőre sem. Magasan van a léc és a közönségünk már elvárja tőlünk a rájátszást, ahová évről-évre nehezebb bekerülni. Elég csak megnézni, hogy a riválisaink már most milyen neveket igazoltak.

Hogyan értékelné a magyar játékosok teljesítményét? Kik teljesítettek várakozáson felül, és voltak-e, akik csalódást okoztak?

Csalódást senki sem okozott, pozitívum viszont bőven akadt. A legrégebb óta nálunk játszó Kovács Csaba mindig hasznos csapattag volt, de most szinte újjászületett, ami gólokban és pontokban is megmutatkozott. Hátvédeink közül Szirányi Bence, Orbán Attila és Varga Arnold is nagyon jó szezont zárt, és jól mutatkozott be Reiter Attila, aki a jövő embere lehet. Tokaji Viktornak ismét sok gondja volt a vállával, a menedzserével tartjuk a kapcsolatot és a világbajnokság után egyeztetünk majd a folytatásról, de sok függ az egészségi állapotától. Kóger Dániel és Bartalis István egyaránt sokat volt sérült. Előbbinek nagyon jót tett, hogy LoVecchio távozása után a Banham-Sarauer féle sorba került, ahol jól érvényesült a tengerentúli, fizikai hokija. Remélem jövőre is nálunk folytatja és egy sérülésmentes szezonban még jobb teljesítményt nyújt majd. Bartalis Istinek csodálatos képességei vannak, remélhetőleg ő is végig egészséges tud maradni a következő szezonban és akkor az egyik húzójátékosunk lehet. Sikorcin igazi szívember, aki súlyos keresztszalag-szakadás után tért vissza. Benne még több van, biztos, hogy jövőre a legjobb formájában láthatjuk viszont. Magosi Bálint és Benk András nagyon fontos láncszemei a csapatnak, ők nem arról híresek, hogy 10-20 gólt lőnek szezononként, de rengeteget dolgoztak azért, hogy a csapat sikeres legyen. A fiatalok közül Erdély Csanád sok lehetőséget kapott, jól kezdett, de még nem kiegyensúlyozott, ez persze természetes egy ilyen fiatal játékos esetében. Vincze Peti szezonjáról pedig mindent elárul, hogy a felnőtt válogatottba is meghívót kapott és jelenleg is küzd a világbajnoki kerettagságért.
 

Mennyire váltak be a légiósok? Kik azok, akik jövőre is Fehérváron folytatják, és vannak-e, akik biztosan távoznak?

Kezdeném azzal, hogy nehezen indult a szezon, hiszen Hetényi Zoli súlyos betegsége miatt új kapust kellett igazolnunk Rajna Miklós mellé. Érkezett tryout szerződéssel Josh Robinson, aki nem volt drága kapus, tudtuk, hogy a világot nem fogja megváltani, de azért stabilabb teljesítményt vártunk tőle. Ezután kiesett 4-5 magyar válogatott játékosunk, és nem csak egy-két meccsre, hanem hosszabb időre, ezért úgy éreztük, hogy egy támadószellemű bekk tudna segíteni a csapatnak. Így került hozzánk a Red Bull Salzburgtól Mike Boivin, aki az elején, főleg előrejátékban szenzációsat produkált, de később az öncélú jégkorongja sokat ártott is a csapatnak. A kapott kritikáktól pedig a végére mintha a kedve is elment volna az egésztől. Szintén év közben érkezett a kapuba Christian Engstrand, akit igen nívós bajnokságból igazoltunk. Ő nagyon jó kapus, voltak is kimagasló meccsei, de lehetett volna egyenletesebb a teljesítménye. Ettől függetlenül biztos, hogy fogunk még hallani róla a jövőben. Kevin Wehrs volt az egyik kellemes meglepetés. Végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, nem véletlen, hogy gyorsan hosszabbítottunk vele. Harmadik légiós bekkünk, Johan Ejdepalm az igazi profi megtestesítője, emberileg csak a legjobbakat tudom róla elmondani. Mindig lehetett rá számítani, talán pontokból hozhatott volna többet. Vele nyitva vannak a dolgaink, úgy beszéltük meg, hogy májusban döntjük el, kik lesznek a védőink, és ha tud várni, akkor tudunk neki szerződést ajánlani. Andrew Sarauernek a következő szezonra is élő szerződése van. Róla elmondhatom, hogy a 90-es évek eleje óta számos légiós megfordult nálunk, de ő az egyik legprofibb, legjobb játékos, akit valaha láttam. Lehet, hogy volt nála nevesebb játékosunk, de olyan biztosan nem, aki ilyen hosszú időn át, ilyen egyenletesen magas szinten tudott volna teljesíteni. Brandon Marino is hasznos tagja volt a csapatnak, de tőle – főleg gólokban – sokkal többet vártunk. Szezon közben távozott Jeff LoVecchio, aki a parádés kezdést követően nagyon visszaesett, közös megegyezéssel szerződést is bontottunk év közben. Összességében egyikükre sem tudok semmi rosszat mondani, de az biztos, hogy az Engstrand, Boivin, Marino hármas nem nálunk kezdi a következő idényt, Wehrsnek és Sarauernek élő szerződése van és Ejdepalm visszatérésére is van esély.

Mi a helyzet a szurkolók legnagyobb kedvencével, Frank Banhammel?

Frenki, bár nem fiatal, az akaratereje és a mentalitása miatt ismét kiváló szezont produkált és a második legeredményesebb játékosunk lett. Ő nemcsak játékban, de az öltözőn belül is igazi példakép mindenki számára. Vele abban maradtunk, ahogy a többi válogatottban szereplő játékosunkkal is, hogy a világbajnokság után ülünk le tárgyalni a folytatásról. A szezon végén nem volt biztos benne, hogy vállal-e még egy évet, azóta viszont eldöntötte, hogy szeretne még játszani. Ami biztos, hogy a következő szezon végén hazatér Kanadába, mert a nagyobbik gyermeke elkezdi az első osztályt, addig viszont mindenképpen szeretnénk, ha nálunk maradna és nemcsak, mint játékos. Szeretnénk bevonni az edzői munkába, hogy heti több alkalommal részt vegyen a csatárképzésben. Rengeteget tudna tanítani a fiatal támadóinknak, például az egyik nagy erősségét a kapáslövést, hogy minden helyzetből tüzelni kell, de úgy, hogy az kaput is találjon és sok más apró finomságot. Neki már nem szabad 60 mérkőzést játszania egy szezonban, de megfelelően adagolva a meccseket és a pihenést jövőre is sokat segíthet a csapatnak. A világbajnokság után vár rá még egy kisebb műtét, kitisztítják a rakoncátlankodó térdét, és reméljük, hogy az edzőtábor kezdetére teljesen egészségesen visszatér hozzánk.