Felnőtt: Tokaji Viktor - "Testközelből megtapasztalni, hol tart a világ – ez óriási élmény"

– Mit jelentett a magyar válogatott számára, hogy ismét a világelitben mérhette össze tudását a legjobbakkal?

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos megmérettetés volt. Egy lehetőség arra, hogy valós képet kapjunk arról, hol is tartunk a világszínvonalhoz képest. Az utóbbi két-három évben – különösen a Covid óta – hatalmasat fejlődött a jégkorong, főleg egyéni taktikai elemekben, egyéni képességekben. Egészen elképesztő, amit a legjobbak tudnak, és ezt testközelből tapasztalni, hát… nem is nekünk, hanem elsősorban a játékosoknak volt ez óriási élmény.

Elég csak a Kanada elleni meccset említeni – nyilván sajnálhatjuk, hogy Crosby nem volt ott, de ott volt például a fiatal feltörekvő, mindösszesen 19 éves Celebrini vagy Ryan O’Reilly aki Stanley Kupa győztes és a playoff MVP-je lett. Ezek azok a játékosok, akiktől tényleg érezni lehetett, milyen szinten van a világ élvonala. Ugyanez igaz a Svájc elleni találkozóra is: gyorsaság, erő, mentális érettség, kivitelezés, letámadás, korongkezelés, korcsolyázómennyiség, passz - és kapuralövési hatékonyság – mind-mind olyan elemek, amiket élőben látva, velük szemben játszva lehet igazán megérteni.

Ez azoknak, akik az Erste Ligából érkeztek, különösen hasznos tapasztalat volt. Bízom benne, hogy ez motivációt ad a jövőre nézve, és rámutat arra, hogy jobb atlétákká kell válnunk. A világelit nem áll meg, folyamatosan fejlődik, nekünk is ezt kell tennünk.

– Mi jelentette a legnagyobb szakmai kihívást a felkészülés során?

Az egész felkészülés egy nagy kihívás volt, főleg a folyamatos sérülések és betegségek miatt. Nehéz volt előre látni, hogyan fog összeállni a csapat. Meg tudjuk-e valósítani azt a struktúrát, amit megálmodtunk? Hogyan lesznek a sorok? Mi lesz az emberelőnyökkel, emberhátrányokkal?

Hét meccs tíz nap alatt – olyan terhelés, amilyenhez nem vagyunk hozzászokva a szezon során. És emellett ott volt az a kérdés is, hogy a stáb hogyan tudja a lehető leghatékonyabban felkészíteni a játékosokat: mit mutassunk, mennyit, mikor adjunk visszajelzést, hogyan időzítsünk, hogyan tudnak a játékosok regenerálódni egy esti meccs után másnap délutánra, mikor és mennyit edzünk, mert a jégpálya és a szállás között 40 percnyi buszozás volt a távolság. Nagyon sok mindent kellett figyelembe vennünk a tervezés során, és mindig voltak extra kihívások is amiket kezelnünk kellett.

Továbbá maga a sorsolás sem volt a legkedvezőbb, úgyhogy sok szempontból kellett rugalmasan alkalmazkodni – ez volt talán az egyik legnagyobb kihívás az egész világbajnokság során.

– Hogyan értékeli a világbajnoki szereplést, és milyen fejlődési irányokat lát?

Én azt mondom, jó volt ez a vb. Pont azért, mert megmérettethettünk a legmagasabb szinten. Topcsapatok ellen játszottunk – elég, ha csak Svájcra, Csehországra vagy az USA csapatára gondolunk, egyikük világbajnoki döntős, másikuk világbajnoki címvédő. Az embernek tényleg az az érzése, hogy az „űrhoki” ellen kellett helytállni.

De a fejlődés nem itt kezdődik, hanem sokkal korábban, az utánpótlásban. Az atlétikusság alap, de mellette ott van a játékintelligencia, az intenzitás, a nyitottság, a problémamegoldás nyomás alatti nyitott környezetben – ezek mind olyan képességek, amelyeket tudatosan kell fejleszteni. A mai jégkorong az egyik legdinamikusabb, legösszetettebb sport, amit el lehet képzelni: két élen, egy ütővel, egy kis gumi korongot kell valahogy bejuttatni egy kis kalitkába. Korcsolyázás, játékértelmezés, robbanékonyság, állóképesség, technikai képzettség – minden kell hozzá és a mostani környezet amiben élünk - főleg a gyerekek számára - nagyon nem segíti ezeket a készségeket.

A legfontosabb, amit megtanulhattunk: ezen a szinten minden tizedmásodperc számít. Elég egyetlen korongpofozás ahhoz, hogy már ne legyen elég időd megcsinálni azt, amit szeretnél. Nagyon kevés idő és hely van a pályán, és nekünk ezt kell adaptálnunk, lemodelleznünk és a hétköznapokba beilleszteni, hogy tudjunk fejlődni a jó irányba. Hét meccset játszani tíz nap alatt ilyen intenzitás mellett elképesztő terhelés, nem csak fizikálisan, fejben és érzelmileg is.

A korongmenedzselés, a mérkőzésmenedzselés, a gyors döntéshozatal, a játék olvasása, a nyomás alatti helyzetkezelés – mind olyan elemek, amiket fejlesztenünk kell. Mentálisan és érzelmileg pedig láttuk például a kanadaiak ellen, hogy 16-17 ezer néző előtt az első húsz percet szinte bénultan játszottuk végig. Ugyanez megfigyelhető volt a dánok elleni meccsen is: még ha vezettünk is 2–0-ra, érezhető volt a görcsösség. Persze az előző esti meccs sem segített, de ez is mutatja, hogy mentálisan is szintet kell tudni lépni és minél több minőségi, kompetitív mérkőzést kell játszani, ahol nyomás van minden tekintetben.

Tulajdonképpen egy ilyen világbajnokság minden mérkőzése számunkra egy mindent eldöntő széria 7. mérkőzése, ahol nem elég az átlagos vagy egy picit több, mert akkor az történik mint Svájc vagy Dánia ellen. És nekünk arra kell törekednünk, hogy ezt a fajta versenyhelyzetet valahogy az utánpótlásban ki kell tudnunk alakítani, a jó szokásokkal és kultúrával. Még egy fontos észrevétel, hogy sokszor foglalkozunk azokkal a tényezőkkel amikre semmilyen ráhatásunk nincsen és ezeket hajlamosak vagyunk akár kifogásként is használni ahelyett, hogy megoldást találnánk az adott helyzetre és a megoldásközpontúságra törekednénk.

Ez most a mi esetünkben kifejezetten fontos volt, hiszen tudtuk, hogy semmi sem lesz ideális ebben a majd két hétben a világbajnokságon - sem pedig a felkészülés folyamán - és kifejezetten treníroztuk abba az irányba a srácokat, hogy lépjünk túl dolgokon és csak azzal foglalkozzunk ami számunkra igazán fontos. Így minden sokkal gördülékenyebben és hatékonyabban tudott megvalósulni. Egy dolog volt állandó, az a folyamatos változás. És ebből a szempontból ezt is meg kellett tanulnunk kezelni és a lehető legtöbbet kihozni az adott helyzetből.

Visszakanyarodva, azt is fontosnak tartom, hogy a gyerekek multisport környezetben fejlődjenek, hogy ne csak a hokit tanulják, hanem kapjanak egy széles alapot, amire aztán lehet építkezni. Ez kulcskérdés. És az is, hogy milyen gyorsan tudunk reagálni a modern játék követelményeire. Azt is világosan látjuk, hogy míg a riválisainknál a jégkorong nemzeti sport, nálunk ez azért nincs így. A képzési rendszerünkön mindenképp változtatnunk kell, de közben azzal a realitással is szembe kell néznünk, hogy a tehetséges fiatalok többsége a jövőben sem a jégkorongot választja majd, hanem jellemzően a futball felé fordul – a hoki pedig csak sokadik helyen szerepel.